2011. július 26., kedd

IV. heti bejegyzés, aMoly.hu magasztalása


Ezen a héten, olyan témák vannak, amiket nem olyan könnyű kifejtenem, ezért röviden, tömören oldom meg, mert most van némi tennivaló, és nem dolgoztam előre.

Szóval a szépirodalom. Mind nagyon szép. A baj csak az, hogy kábé az iskolában találtam magam vele szemben utoljára. Aztán most az FMK miatt kénytelen voltam néhány gyöngyszemet olvasni, és mivel válogatós vagyok ezen a téren, nemigen hangolódtam rá. Bár vannak örök klasszikusok, amik mindenképp imádatom tárgyai, most is vár a magyar kortárs irodalom 1-2 embere, hogy olvassam, szóval próbálkozunk mindkét térfélen, hátha.

Inkább a Moly.hu- ról írnék. Ugyanis ahogy én megtaláltam a honlapot, na az, egyáltalán nem vicces. Kábé 1 éve létezett már a moly, amikor valami könyvet keresve az internet kidobta valamelyik könyv adatlapját. Be kellett regisztrálni, hogy lássam az egész mivoltát az egésznek. De annyira sok volt, így első látásra, hogy jó pár hétig, mondjuk 2-3, nem is jöttem

újra. Aztán addig- addig nézegettem, amíg rájöttem a titok nyitjára, majd épp csak annyira kattantam rá, hogy mindenkit az őrületbe kergettem, hogy mi történik itt. Voltak viták, amiket érdemes volt olvasni, értékelések, amik belopták magukat a szívembe, aztán ezek miatt jól itt ragadtam, lassan 2 éve.

Nem csak könyvekről van itt szó, hanem barátságok köttetnek, érdemes emberekkel ismerkedhetek meg, hatalmas bulik és kirándulások szerves részeként tengethetem a napjaim. És kitűnő iskolapélda, hogy elég 1 közös pont- adott esetben a könyvek, és máris mennyire jól megérti egymást egy maroknyi ember. Példának okáért a Fehérvári Szekció .

Moly. hu!

Én neked köszönhetek egy remek időszakot, mert megismerhettem egyik legkedvesebb barátnőmet: Esztert, legkedveltebb bloggereim egyikét Miestast. Legjobb humor és életbölcsesség adómat: JaneEyre-t,na és ők azok, közvetetten akik a bevezettek 10 évvel későbbi kamaszkoromba, na meg a legborostásabb molyt Zoltánt, meg a többi FMK-sat, meg a pesti, érdi, veszprémi, bala bla bla egész országbeli cuki m

olyocskákat, molybébiket, egyiptológusokat, na szóval, már egy ideje, mindent ami csak kell J

Moly. hu, én nagyon hálás vagyok neked! HA csak eladni, venni, böngészni szeretnék a könyvek között, te vagy az első gondolatom. Ha csak olvasnék szubjektív blogok gyűjteményét, te vagy az első, és ha,csak van 4 perc szabadidőm a net előtt, akkor a karcaidat bújva rajongok érted.

Köszönöm, hogy hagytad, hogy rád találjak! és bocs, ha túl nyálas voltam.

2011. július 23., szombat

Momo


A kezdet kezdetén a 18 könyv egyike a Momo lett, Michael Ende tollából.

Teljesítve.

Ugyanis, bár beletelt jó néhány nap, harcoltam és dacoltam az Idővel, de a végére, csak sikerült kiolvasva letenni a könyvet. Pedig nem egy nagy lélegzetű, kissé valóban gyerekes- mesés, ámde izgalmakban bővelkedő, gondolatokat ébresztő remekmű ez.

Már régebben is sokan mondták, hogy nekik ez favorit. Sajnálom, de nekem nem.

Bár lehet, hogy sokat vártam, lehet, hogy Momo-t tényleg nem tudtam megkedvelni, és lehet, hogy durvább leszámolást képzeltem volna el az Idő-tolvajokat, de hát ez is izgalmas és szenzációs volt 30 éve, mint annyi minden más is.

Szóval attól, hogy nekem nem, attól még igenis, jó kis könyv ez. Ígéretes fordulatokkal, és tanulságos mondanivalóval.

Hogy én mit tanultam, csak azt, amit eddig is sejtettem J Igen, az embernek mindig arra van ideje, amire akarja, hogy legyen.

2011. július 21., csütörtök

Amerikai Istenek Gaimantól

„- Maga is isten?- kérdezte aztán Árnyék.

Whiskey Jack a fejét csóválta.

- Kulturhős vagyok. – mondta- Ugyanazt a szarságot csináljuk, mint az istenek, csak mi többször csesszük el a dolgot és nekünk senki sem hódol. Történeteket mesélnek rólunk, de ha elmondanak egyet amiben rosszul nézünk ki, elmesélnek egy másikat, amiben egész jó fejek vagyunk.”



Szóval Gaiman mániám újabb állomásához érve, szép lassan minden tőle olvashatóval végzek.

Ami persze nem is baj. bár termékeny, mindig szívesen újraolvasnék tőle egy-két dolgot. Most pl. az Anansi fiúkhoz támadt kedvem. De majd csak, ha minden más fontosabbal végeztem. (hahaha)

(Gaimanhoz képest eléggé szokatlan az egész.

Van benne a szokásos misztériumon, fantázián kívül egy krimi szál is, ami nem igazán sejtem, hogy is került oda. Vagyis, hogy mi végett került bele a történetbe. Persze megvan, mi miért, csak ez mégis szokatlan. Tulajdonképpen az egész szokatlan. Így egy idő után próbáltam figyelmen kívül, hogy a jól megszokott Gaiman stílus- humoros fantazmagóriák, szerethető, reális befejezés, csipetnyi horror, elegendő misztérium- ebből a könyvből valahogy kimaradt. Helyette lett benne: krimi, izgalom és hosszú- hosszú csattanósvégű történet.)

Kedveltem Árnyékot, sőt még Szerdát is, szerettem az Isteneket- főleg a régieket. Tetszett, hogy mennyi jelentéssel bíró dolog (aranypénz, könyvkiárusítás) van a könyvben a fehér mitologikus fával együtt. Tetszettek a monológok (Varjú Sam megfogja a lényegét a paranoiás világnak), és tetszett, hogy a csata után is lett élet.

Hogy tetszett-e a könyv, amivel hírnevet szerzett magának Neil, tulajdonképpen igen. Vannak részek, amik igenis jók benne. Csakhogy én egy másik fajta Gaimant kedvelek, épp ezért nem lesz ez a favorit. Mindettől függetlenül, igenis megszerzem, ha megint kiadják, igenis újra fogom olvasni, többször is, és igenis jól fogok szórakozni magamon, amikor ráismerek egy-egy istenre. Mert két csoportjuk hál’Istennek mindig is itt lesznek- igaz Amerikában, igaz nehezen felismerhetően, de amíg a világ világ, ők ott lesznek.

Amerikai Istenek - részlet

"Hiszek abban, ami igaz, hiszek abban, ami nem, és hiszek abban is, amiről senki nem tudja, igaz-e vagy sem. Hiszek a Mikulásban, a húsvéti nyúlban és Marilyn Monroe-ban, a Beatlesben és Elvisben. Hallgass ide – hiszek abban, hogy az emberek tökéletesíthetőek, a tudás végtelen, hogy a világot titkos bankkartellek irányítják, a Földet rendszeresen látogatják az idegenek, a szépek, akik úgy néznek ki, mint a ráncos lemurok, meg a csúnyák, akik teheneket boncolnak és el akarják venni tőlünk a vizet meg az asszonyokat. Hiszem, hogy a jövőnk egy nagy rakás szar és azt is hiszem, hogy állatira jó lesz, és egy napon visszatérnek az indián szellemek és mindenkinek szétrúgják a seggét. Hiszem, hogy a férfiak valójában nagyra nőtt kisfiúk, akiknek komoly kommunikációs problémáik vannak, és hiszem, hogy azért nem lehet jót szexelni Amerikában, mert kezdenek eltűnni az autósmozik. Hiszem, hogy a politikusok erkölcstelen gazemberek, és még mindig hiszem, hogy ők a jobb alternatíva. Hiszek benne, hogy Kaliforniát el fogja nyelni a szökőár, Floridát meg elönti a téboly, a sok krokodil meg a mérgező hulladék. Hiszem, hogy az antibakteriális szappan megöli a test ellenálló rendszerét a kosszal és betegségekkel szemben, ezért egy napon majd kipusztít minket a nátha, mint a Mars-lakókat a Világok harcában. Hiszem, hogy a múlt század két legnagyobb költője Edith Sitwell és Don Marquis, hogy a jade megkövesedett sárkánysperma, és hogy több ezer évvel ezelőtt, egy másik életemben félkarú szibériai sámán voltam. Hiszem, hogy az emberiség sorsa meg van írva a csillagokban. Hiszem, hogy kiskoromban jobb íze volt a nyalókának, és az aerodinamika elvei szerint egy dongó nem is tud repülni, hogy a fény hullám és részecske, hogy valahol, egy dobozban van egy macska, aki egyszerre élő és holt (de ha nem adnak neki enni, végül kétféleképpen halott macska lesz belőle) , és hogy a világegyetem néhány csillaga milliárd évekkel idősebb magánál a világegyetemnél. Hiszek egy személyes istenben, aki törődik velem és aggódik értem és mindent lát. Hiszek egy személytelen istenben, aki mozgásba lendítette a világot, aztán elment bulizni a barátnőivel és azt sem tudja, hogy a világon vagyok. Hiszek a közönyös káosz, háttérzaj és puszta szerencse uralta üres univerzumban. Hiszem, hogy akik szerint a szexet túlértékelik, még sohasem csinálták jól. Hiszem, hogy az, aki állítása szerint érti, mi folyik a világban, az apró dolgokban is hazudni fog. Hiszek a tökéletes becsületességben, meg az értelmes társadalmi hazugságokban. Hiszem, hogy egy nőnek joga van dönteni, egy babának joga van élni, és az emberi élet ugyan szent, még sincsen gondom a halálbüntetéssel, ha az igazságszolgáltatás teljesen megbízható és azt is hiszem, hogy csak egy idióta bízna meg az igazságszolgáltatásban. Hiszem, hogy az élet játék, az élet egy kegyetlen vicc és az élet az, ami akkor történik, amikor élsz, és ennyi erővel akár élvezni is lehet."

249 250. oldal, Szukits, 2003.

2011. július 20., szerda

3. hét/2


Az előző olvasások 7 hetés bejegyzésben korántsem írtam annyit, mint akartam. Sőt, ki is hagytam az adaptációkat. Hogyan is történhetett?

Pótolom:

Szóval. Volt egy időszakom, amikor azt csináltam, hogy ha elolvastam valamit könyvben, hirtelen meg is néz

tem, és ez fordítva is működött.

Nem is tudom láttam-e brutálisan rossz adaptációt. Na jó. Ha nagyon akarom, akkor a Keira K.-s Büszkeség és balítélet, egy hatalmas melléfogás. Ebben a műben az abszolút nyertes, igenis a BBC-s Firth-es megvalósulás, és a Király beszédében a logopédus felesége az ottani Elisabeth … na de mindegy is. Hát mert Fritzwilliam Darcy igencsak Colin Firth-es. És ha már Darcy, akkor igenis, Bridget Jones. A film és a könyv

is fergeteges. Bár a második könyv, nem sokban hasonlít a filmhez, de még a mai napig is tudom, hogy a fürdőkádban olvastam a Colin Firthes interjút, és hogy visszhangzott a fürdő, mert annyira nevettem, hogy mennyire bugyuta, és egyben, baromi jó… na de ezt is hagyjuk.

Aztán ott van a Gaiman fanatizmusom, ahol kissé megcseréltem a dolgokat. a Csillagpor című film jóval előbb vált kedvencemmé, mint hogy tudtam volna, hogy van ez könyvben is. Persze, szinte semmi köze a könyvhöz a filmnek, mert az egy olyan Hollywood-iasodás, hogy öröm nézni. Hatalmas happy end, hatásvadász látvány, fergeteges párbeszédek, aranyköpések és a többi („Úgy nézek én ki mint az anyád?”) . A könyv, meg tipikus Gaiman-os. a vége nyers, kissé életszerű- az anyóssal való kapcsolat, nincs benne homokos Kapitány, és kevésbé humoros, de mégis szórakoztató. De persze a Coraline-t előbb olvastam, majd végigborzongtam a filmet is, de ha jól emlékszem a film végét, itt is emészthetőbbé kreálták.

Aztán ott van a Hornby imádatomból táplálkozó Egy lányról, amikor nem is adoptálták a cikket- könyvet, hanem csak az életrajz egy momentumát vitték filmre. A film is

jó, és Barber élete is zseniális.

Egy szó mint száz, egy olyan beteg ember vagyok, aki imádja a párhuzamot vonni a film és a könyv között. A Harry Potter filmeket már csak a látvány és a hangulat miatt nézem, mert a könyvek sokkal jobbak. Vagy a True BLood 1-et pl. elolvastam, de a sorozathoz képest annyira vérszegény, hogy inkább hódolok a telekommunikációs példának. Így jártak a Vámpírnaplók is.

pocsolya vs. Bridget/Fru


Mindig Állásinterjúra menvén, vagy ott ülvén fogannak meg a csodásnál csodásabb gondolatok az életemmel kapcsolatban.

ma például az történt, hogy nem elég, hogy ömlik az égi áldás, bőkezűen mérve, de a zebránál állva nem úgy jön egy alattomos szürke ignises baromarcú, hogy telibe kapjon a pocsolyával?

Ha nem fehér blúz lett volna rajtam, és nem épp interjúra igyekeztem volna, nem zavart volna…ennyire. De így, kerestem az összefüggést kedvenc könyv- és filmhősöm életével: Bridget Jonessal. Mert hát a 2. részbeli pocsolyás eset , hát persze, hogy a szemem előtt lejátszódott. Csak én nem a szerelmemhez igyekeztem épp.

Meg én nem feküdtem le a főnökömmel, és ezért keresek másik állást. jut eszembe, mennyire tuti az első részben, a filmben, amikor az interjúkon szerepel? – a gyerekes, meg háborús helyzetek JJ

Persze nálam nincs ilyen.

És az mennyire érdekes, hogy egész reggel zuhog az eső, addig tutira, amíg hazaérek, mert buszok elkerülnek, így gyalogolok, nem is baj, mert agyalhatok, és mire hazaérek, basszus, verőfényes napsütés!

Ez az én formám.

2011. július 18., hétfő

3. hét az olvasásos szituból


Szóval mi alapján választhatok olvasnivalót?

Ez nálam igencsak változó. Bár az idei évben határozottan betáblázottnak érzem magam ez ügyben, hiszen 2 esemény miatt az egész évben elolvasandókat már novemberben tudtam. Mindezek a kötelezők mellett természetesen megesik, hogy azt is olvasom, amihez igazán kedvem van. Haladok a megkezdett sorozattal, az azonos író életművének feldolgozásával, és abszolút új- kedvenceket avatok. Sorrendben: Hamilton: Blake kompánia, Gaiman könyvek valamint Foer és a klasszikusok, szépen s sorban.

Volt olyan időszak, amikor hallgattam, hogy ki hogyan, és miért ezt a könyvet ajá

nlja, utálja, imádja és amúgy is. Aztán felfedeztem, hogy vannak termékeny bloggerek, akiknek ebből áll az oldaluk, hogy értekeznek bizonyos könyvekről, határozottan ajánlanak, vagy óvnak, és aztán rá is kattantam némelyikük mondanivalójára. Majd lekattantam. Mert hát, ha minden olyan bejegyzést, ami érdekelne, ügyesen, okosan elolvasnék, nem maradna semmi másra időm. Mostanság meg amúgy is az olvasásból csalom el az időm. (tényleg. amióta nem vagyok szingli…)

Na meg aztán beregisztráltam a molyra, és rájöttem, hogy alattomos egy társaság ez, valóban, nemcsak szivacsok- amennyit írni meg inni bírnak, hanem úgy lökik a jobbnál jobb ajánlásokat, védéseket, vitákat meg minden mást is, hogy a receptekről és az életjelekről ne is beszéljek, mert ezt nem ezen a héten kell.

És, hogy vannak- e kedvenc bloggereim?

Jajj, hát, hogyne lennének. Felüdülést jelent egy- két molynak az irománya unalmas éjszakai órákban a munkahelyen. Mert valljuk be, minden általam preferált billentyűkoptató különös, másnál nem felfedezhető

nyelvezettel írja meg irományait, és nem egyszer van olyan, hogy biztos vagyok benne, hogy a bejegyzést érdemesebb elolvasni, mint a könyvet. Van néhány emlékezetes eset is. De azokról majd máskor.

Most mennem kell olvasni. (persze azelőtt még 1001 másik dolgot elintézek J )

...

Ezen a héten, úgy vélem, időt kell szakítani egy csomó mindenre.

Például dolgoznom csak 3 napot kell, ám annyi minden mást is el kell intézni.

  • kiolvasni minimum 2 megkezdett könyvet
  • megvenni a lakás festéséhez szükséges cuccokat
  • megnézni harry potter 7/2-t (opcionális)
  • bemutatkozni a jelenlegi anyósnak
  • blogbejegyzés írása
  • fodrász és kozmetikus
  • egészségügyi körút (…)
  • hirtelen ennyi…, ja, és mindenkivel kielégítő mennyiségű időt eltölteni. (ezzel lesz a bökkenő)

2011. július 15., péntek

Idő


Elmúlt pár nap

Nem igazán olvasok mostanság. A legtöbbet határozottan a munkaerő közvetítő iroda várójában olvastam- szerdán (akár olvashattam is volna tovább), a Momóból. Épp azt taglalták benne, hogy mennyire nincs idejük, mire nincs, és miért nincs. És ekkor megkérdeztem magamtól, vajon tényleg csak a beosztásról, a határozott időszakok kijelöléséről van- e szó.

Nem jöttem rá.

Mivel ezek után a tegnapot, határozottan a semmittevés oltárán áldoztam fel. Későn kelés, délben reggeli, elindulás a fodrászhoz, aki önhibáján kívül kénytelen volt lemondani. Ekkor tovább indultunk a belváros felé- 40 fokban, és teszteltük az Emberemmel, hogy ha a 40 fokban fújkodjuk magunkat a 37,5 fokos testhőmérsékletünkkel, akkor vajon mennyire üdítő. nemigen- jelentem… ja, és ezt nem én találtam ki JJ (két lökött egy csárdában eset)

Szóval lemondtam a fagyiról. Mert ahhoz sem éreztem Időt (kedvet). Felvetettük a közös vásárlás lehetőségét (idő híján- kedv), el is vetettük. Aztán otthon a semmittevés, továbbra is. Majd a délután folyamán írt a Gabim, hogy találkozhatnánk, mert már rég volt rá időnk (kedvünk- alkalmunk), és ezt a találkozót jól eltoltuk időben, és még így is késtem róla… az idő… már megint. Hogy miért is késtem, mert megpróbáltam pizzát sütni. Minden földi jóval. De határozottan úgy vélem, hogy a negatív kisugárzásom, mert nincs Időm (kedvem, hangulatom) rávetül a kelt tésztára, és nem hajlandó felkelni. Szolidaritást élvez velem… határozottan. Gyakorlatilag olyan rémes lett, hogy neki sem kellett volna állnom. A feltét baromi jó lett… de a tészta- pedig bolti volt. (Idő híján)

Szóval Gabi. Mindeközben megérkezett az Északi szél- a boszorkányt most nem hozta… és élveztük, hogy Japán teaház kiülős részén fújja a szél a szalvétákat, parókákat és a mindent. A limoba nem volt jég, és megint rá kellett jönnöm, hogy hiába kértem a világegyetem legjobb rétesét a káposztás után! (cseresznyéset), ha egyszer a Gabi olyan Brownie-t evett, hogy az irigykedésem nem ismert határokat. Mindig én válaszom a kevésbé felemelőt, de ez is biztos az Idő miatt van (hangulat…)

Állítólag a lustaság fél egészség. De ha továbbra is lustulok, nem haladok nem csak a könyvekkel, pályaválasztással, önértékelés felépítésével, mert az Idő az jön, rohan, én, meg mint valami kókadó növény csak tespedek a nagyvilágban.

És, ha szerdán reggel 9kor írtam volna meg ezt a bejegyzést, akkor túlfűtött feminista szöveg lett volna belőle, hogy mennyire ellehetetlenült a helyzete a mai fiatal nőknek a munkaerőpiacon, ha egyszer akarnak valamit kezdeni magukkal, vállalnák a kihívásokat, de közben a társadalmi elvárásoknak is szeretne megfelelni, hát még az ösztönöknek. És sajnos arra jöttem rá, hogy mivel ezt a kettő vagy több dolgot nem hoztam még harmóniába, Idő híján (akármi) egyelőre a megoldás várat magára. De az Idő mindeközben telik- és nem történik számottevő. Legalább ha olvasnék!...

2011. július 13., szerda

Olvasások második hete



Szerencsére nem kell választanom a könyvvásárlás és a könyvtár alternatívája között. Persze, mindenki mondhatja, hogy mennyi pénze van!- de ez nem ezen áll vagy bukik. Vagyis annál egy kicsit bonyolultabb.

Ugyanis. A könyvtár, számomra egy olyan befektetés, amely sokszorosan megtérül az év folyamán. mert kerül a beiratkozás valamint annak szinten tartása egyszer egy évben 1000 vagy 800 forintomba, és mint most is, ezért, horror mennyiségű könyvel, szaladgálok állandóan. Hosszabbítás minden esetben játszik. Régen, azt csináltam, hogy ami tetszett a könyvtárból később

megvettem. Aztán már olyanokat is kezdtem megvenni, amiket nem is olvastam, csak valaki ajánlotta, meg amúgy is akciós, és akkor miért is ne, de ekkor szembetűnt a valóság, miszerint, nincs elég hely ennyi könyvnek. Mert hiába csak a legszükségesebbek vannak meg fizikálisan (?), az öröklött mennyiség sem elhanyagolható. És bár nem olvasok agyba-főbe Fable és Lawrence könyveket, kisgyermekkoromban a szüleim nagyjából legszenvedélyesebb időtöltései ezek a könyvek voltak. Na, nem. Most túloztam J

Ha könyv, akkor szerintem nem gond, ha elektronikus. Volt már nem is egy, amit elébb olvastam a monitor előtt, mint papíralapon. Sőt, az sem példátlan, hogy mindezek után megveszem (lsd.

Moore könyvek tömkelege), soha többé nem veszem a kezembe (lsd: Alyson Noel meg ilyenek, ja meg Majer Stefi Burokja), kinyomtatom, mert nem adják ki mostanság (Amerikai Istenek), vagy éppen teleportálom a telefonomra extra miniben, csak hogy mindig velem lehessen (Gaiman).

A Fekete Tőr Testvériséget jó sok részig laptopon olvastam, aztán már nem bírtam tovább, félreraktam jó 1 évre, ha nem többre, és papíralapon olvastam tovább. És el is érkeztem a Sorozatos körkérdéshez. Igen, olvasom, preferálom, és bizonyos szinten gyűjtöm is őket. Hiszen nincs annál csodásabb látvány, amikor a polcra pillantva minden időnk legszebb borítójú agyleszívó naív barbiálom vámpírélet beszámolóit megpillantom (Twilight saga). Vagy a Harry Potterek. Komolyan.

Annyira kis murisak egymás mellett. És bekelve 1-1 angol példány. Vagy amire még büszke vagyok, hogy a Follett Katedrálisa is ott van az Idők végezetégije mellett, és bár hatalmasak, és kedvencek, nem egy könnyen hordozható típusok. És a legújabb becses humorforrásaim: Moore Vámpírtrilógiája mellett Raziel marhaságai is megtalálhatóak.

A rendszerezés terén a kaotikus világuralmat tartom szem előtt. Írók szerint, ahogy esik, úgy puffan, bár az összetartozó darabok egymás mellett. Helyhiány miatt- melynek megszűntetése pár héten belül várható, még a felmenők és a saját könyveim összekeveredve hesszelnek.

Így megyen ez énfelém…

Ezennel erre a hétre is megírva, csíny- letudva!

2011. július 9., szombat

off


Így, alig 6 óra alvás után, már fürdőruhában (3 éve nem volt rajtam…)- ja és igen, akkor is máshogy állt (fogytam magamhoz képest- mekkora voltam régebben?!?!)

szóval, mindjárt indulok, mert strand. És milyen könyvet is vigyek? Hát Momonak megadjuk az esélyt. Csak neki!

Egyébkánt lesz még nálam IPM. És az sem elhanyagolható, hogy a pasimnak odaadtam a Wass Albert könyvet, hogy mondja már meg érdemes lenne- e elolvasnom (persze!)

2011. július 8., péntek


Gárdonyi Géza bácsiról 2 dolog jutott eszembe. 1. Egri Csillagok, amit én el sem olvastam, de a filmváltozatban a Vica tüskékkel jól megcsapkodja a férjének kijelölt pasit, amibe van valami… na mind1.A másik meg az lenne, hogy a Láthatatlan Embert is ő írta, és ez egy olyan kis könyvecske, melyet (ugyancsak) elkezdtem, és szándékomban is áll bebejezni. (csakúgy, mint a Fogságot, ami lezuhant tegnap reggel a polcról minden behatás nélkül)

Szóval Idát meg akartam már ismerni, hogy tipikus lányregény-e, vagy valami más.

Jelentem, más!

Ida regénye

Van a lány, Ida, akit egy klastromban nevelnek, mert Édesanyját korán elvesztette, Apja meg üzletember lévén nemigen óhajt foglalatoskodni a gyerekneveléssel. Hogy mennyire nem, hát, nagyon nem.

Idát elküldik,- sőt hazakísérik az Apácák, otthon alig lesz 2 hónapnál többet, mert férjhez megy egy ismeretlenhez.

Ida. Annyiszor

elmondják, hogy milyen szép, hogy már- már ellenszenves. Sőt, olyan kis furán éli az életét- persze nem fura, mert a valóban is van ilyen, csakhogy a félreértések elkerülése végett az emberek leülnek és megbeszélik a dolgokat, nem úgy Balogék. Ebből fakad a kalamajka.

És hogy mennyit tudok

meg a festészetről mindeközben. Túl sok újat nemigen.

Hogy szimpatikus lett- e valaki a könyvből, nemigen. Hogy sajnáltam-e valakit, nem hinném azt sem.

Nem volt nagy lélegzetű mű, nem volt valami katartikus sem, talán ha kevesebbet idegeskedtem volna azon, hog

y, hogy elbeszélnek egymás mellett a népek, egy kicsit jobban tetszett volna.

A fő, hogy kiolvastam FMK, és várólista b(5/12) Pipa, és hogy egy lépéssel közelebb kerültem a Láthatatlan Emberhez J

2011. július 4., hétfő

1. hét- könyv-élmények-élmények

Minek is nézek elébe?

Elindult az olvasás 7 hete. Többek között igencsak kíváncsi vagyok arra, hogy vajon ez

mennyivel fogja lendíteni a könyvhöz való hozzáállást. Hogy amennyiben nem csak a molyon, és a könyvtárakban randalírozok, akkor még vajon hol jön velem szembe az egész Esemény. Persze, tudom, hogy ilyen-olyan közösségi oldalak, de vajon lehetséges-e az, hogy felmegyek az Origóra, hogy valami okosat találjak, és velem szembejön. Vagy kinyitom a Magyar Narit, és lesz- e benne valami okosság erről az egészről.

Vagy mondjuk a buszra várakozván elbambulásomból arra fogok-e egyszer csak eszmélni, hogy „Olvasni jó! Olvas te is- Látod, azt csinálod!” Vagy, valami hasonló. Szóval most valami monumentális dolog megalkotásának egyik picinyke porszeme vagyok, vagy esetleg csak a magunk

szórakoztatására néhány sok száz blog bejegyzést írogatunk és gyűjtögetünk. Nem utolsó sorban akár így, akár

úgy, de ajándékkönyvek is találnak gazdára. Nekem nemigen kell több. Mármint, szívet melengető ez az egész kicsiben és hatalmasban is.

Szóval az 1. hét

Első olvasásról élmény, nemigen van. Ha arra kell gondolnom, hogy kisebb, zsenge alsó tagozatos koromban hogyan is olvastam, hiányosak az emlékeim. Az megvan, hogy az Óz a csodák csodáját elolvastam 3 nap alatt, mert betegen feküdtem otthon. És ált isk. 3.-as voltam, és közvetlen ezek után a Mi szemüvegesek voltak terítéken, merthogy a nővérem ez a könyvet nyomta a kezembe. Ennek folytatásaként jól odaadta a pöttyös és csíkos könyvgyűjteményét, hogy vigyázzak rá, amíg ő éli az életét, majd a keresztlányom megszületésekor vissza is kellett őket szolgáltatnom JJ. De jó helyen vannak. Na, meg még az van meg, hogy 5.-ben feladták az Egri Csillagokat, és nagyon nem haladtam vele, persze az orrom alá dörgölték, hogy „Apád 2.-as volt, amikor téli szünet alatt kiolvasta”, vagy, hogy az „egyik unokatesódnak sem kell ennyi idő”… vajon végigolvastam? (nem).

Meg születésnapomra, kb. 13 évesen megkaptam a Marquez 100 év magányát. És elolvastam. Igaz, hogy eszméletlenül sokáig tartott, talán egy évig, mert csak apránként, meg hát azért van mit emészteni benne, de kiolvastam, és még életemben nem voltam ennyire büszke magamra! 13-14 évesen! J

Na meg volt olyan időszakom is 20 éves korom környékén, hogy jó vastag könyveket olvassak, ki, mert az milyen jó érzés, hogy ekkor a könyvet elolvastam. Ekkoriba volt a Monte Cristo grófját, meg a Pármai Kolostort is. (próbáltam a szórakoztatóbb fajtából).

És hogyan is kerültem én a könyvek közelébe. Mindig ott voltak. Csak eleinte nemigen vettem őket észre. Az apai nagyanyám és az édesapán egymásnak adogatták a könyveket, mert amelyik tetszett az egyiknek, azt tetszeni fog a másiknak is. (rengeteg könyvből van 2). NA meg, ha megjelent valami új, akkor a nagyanyám inkább olvasott, mint mosogatott volna.

Az édesanyámtól megmaradt a Pöttyös Panni egy eszméletlenül régi kiadásban, ami olyan büdös… és rongyos. de legalább megvan. Néhány Stephen King is maradt tőle, meg Ken Follett, de a Kingeket valahová elpakoltuk az évek alatt, és inkább csak apukám könyvei vannak már meg.

Bár egyszer apukám nekem szegezte a kérdést, hogy hogyan lehet az, hogy én klasszikusokat is olvasok, mert, hogy azt igazából senki sem olvassa a családban. Gyakorlatilag mindenki más is jól lát a családban, meg mindenkinek vannak elérhető jövőtervei is. Szóval, ha csak ezek miatt nem hasonlítok rájuk az sem baj. Egyébként meg mióta nem klasszikus Remarque, Orwell vagy Follett Katedrálisa…na jó tudom ?!

Szóval, hogy mikor is ismerkedtem meg tulajdonképpen a könyvekkel, nem tudom.

Hogy kinek a hatására kezdtem olvasni- valószínűleg a véremben volt, de engem az iskolában tanítottak olvasni, és így elég későn jöttem rá a dolog nyitjára.

És bizony volt olyan is, hogy inkább a pad alatt olvastam logisztika órán, minthogy figyeljek, erre a tanár csak annyit mondott, hogy "legalább ne a Keresztapát olvassam"!

Szóval nekem valami ilyesmi a történetem a könyvekkel.

OFF