A Highgate temető és a lakók...

Ha valamit érdemes a könyv olvasása után megtenni, és addig még nem sikerült volna. Megnézni a Highgate temetőt: itt .

Mennyire beteges, ha az ember vonzódik a temetőkhöz? Nem a halottakhoz, hanem magához a helyhez. Mármint úgy értem, hogy maga a hely "szelleme" ami lenyűgöző. Már a Gaiman könyv kapcsán is észrevettem magamon, hogy mindennél jobban örülnék, ha ott járhatnék- kelhetnék a sírkövek között. Ha olvashatnám a feliratokat, ha mindent megtudhatnék a lenn lakókról...hát, még ha kommunikálnék velük...na jó, azt azért nem.
De itt, a könyv olvasása során rájöttem, hogy sokkal érdekesebb maga a helyszín, mint a szereplők...sajnálom, de ez van.

Ugyanis, a szereplők- nem is tudom...olyan furcsák, hogy inkább gondolom úgy, hogy szívesebben olvastam volna az eltemetett emberekről, meg a temető történetéről- azaz Robert disszertációját, mint a Niffeniger által kitalált figurákról...Na de ez van, ha az ember egy olyan könyvet vesz kezébe, amely egy ikerpárról ír...majd legközelebb nem ezt a könyvet olvasom, ha temetőkről óhajtok megtudni valamit...

Tehát az ikrek, akik 21 éves korukig amerikai állampolgárok- vagy legalábbis ott élnek, örökölnek egy lakást a sosem látott nagynénitől. A lakás felett lakik Martin- aki a pánikbetegsége miatti felépülésével belopta magát a szívembe - leginkább ő. Egy ideig vele él a felesége... Aztán a lakás alatt lakik Robert, aki egy kujon. Elsőször a friss halottunk szeretője, majd az egyik ikerlánykát bolondítja magába...ezek az intelektuális férfiak...

Történetünk- elismerem- korántsem mindennapi. Hiszen a szellem látogatja alányokat- majd az egyik kéri őt, hogy a nővérétől való könnyebb elszakadás értelmében ugyan ölje meg őt egy kis időre...Na ja. És innentől valami elfuserált soft- horror olvasható. Mert a lélek visszaköltöztetésénél hiba csúszik a hadműveletbe. Viszonylag könnyen kiszámítható lépés tesz kísértetünk, nem hazudtolja meg magát, amit akar, azt megszerzi. Viszonylag vígasztaló, hogy legalább a könyv végén egyedül marad (ezzazz!!! )- bár ez korántsem a megérdemelt bűntetés szerintem.

Ha választani kellene, hogy kit kedveltem meg leginkább: Martin a befutó. Úrrá lesz - némi külső segítséggel- a problémáján, legyőzi a legyőzhetetlent, és elmegy Amszterdamba.
A legmeglepőbb fordulat: ki gondolta volna, hogy a múlt egy viszonylag súlyos titkot rejt...és hogy nem is titok egy ideje...

Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet. Így legálbb egy újabb vágyam körvonalazódik, miszerint ha Angliába visszatérek, ezt a temetőt mindenképp meg kell néznem magamnak... (hogy élhettem eddig a temetők nélkül?!?!?! )