Gaiman és az Istenségek

"-…El sem tudom hinni, hogy majdnem egy egész életet egymás társasága nélkül éltünk, tesó.
– Én igen.
– A vér erősebb a víznél.
– A víz nem erős.
– Akkor a vodkánál. Vagy a vulkánnál. Vagy, vagy az ammóniánál. A lényeg, hogy veled találkozni…privilégium."

Neil Gaimannal elfogult vagyok. A pasi és az írói munkássága is megragadott. Még az sem baj, hogy szientológusnak nevelkesett. Még ez sem komolyan. Olyan történeteket ír, hogy szinte elhiszem. BÁr mindig megbújik ott a kisördög valahol hátul, hogy ilyen persze hogy nincs...nincsenek kávét áruló halott kislányok, Tristan Torp csak kitalált személy! és hogy nem járkálhatunk kedvünkre egy temetőben...főleg ha félünk a szellemektől :)

Egy szó mint száz, újabb Gaiman vett le a lábamról.

Neil Gaiman: Anansi fiúk

Ez volt talán az első olyan könyv az írótól, amiről nem is hallottam: ELkerültek az értékelések, nem folyott a csapból a (jogos) dicsőítés, és nem nyomta agyon a marketing.

"Az a fontos a daloknál, hogy olyanok, mint a történetek. Semmit nem jelentenek, ha nincs, aki hallja."

Könyvünk főhőse Kövér Charlie- aki már nem is igazán kövér- , akivel megtörténik egy más, ami mással valószínű, hogy nem. Például:
- kiderül, hogy az apja egy isten, akiről azt mesélik, hogy néha pók, néha ember,
- nősülne, de az anyósa rendíthetetlenül utálja többek között azért, mert Charlie jól beleharapott egy viasz gyümölcsébe...(hol van olyan?!?!?!)
- arra is fény derül, hogy talán van valahol egy testvére, akit nem is ismer, majd mikor megismer, lavinaként hozza a nyakára a rendőrséget, a gonosz főnököt, néha egy-egy szellemet - duplumot, vagy egy rakásnyi embert egy szigeten, akik azt hiszik, hogy a citrom az valami (jajj bár én is kapnék egyet...), és akkor még nem is meséltem az ősi dalok szereplőiről, akik néha állatok, néha emberek, néha megkörnyékeznek, néha belénk költöznek...

És vajon fő hősünk hogyan lesz úrrá a kaotikus helyzetben, ahol megcsalja a menyasszonya, együtt alszik a rendőrnővel, aki később bilincsbe veri, mert a főnöke rálöncsölné a tetemes sikkasztás terhét, vagy amikor a kitépett nyelvű testvérbátyját, aki jelen esetben akaratán kívül Prométeuszt játszik, na mindezt megtudhatjuk az Anansi fiúkból.

Nekem - sajnálom- , de jobban tetszett, mint mondjuk a Coraline, vagy a Csillagpor, amelyek semmit nem vesztettek irántuk érzett imádatomból, csak most éppen ez jobban fekszik, és ez a nyerő.
És hogy ebben a könyveben mi van ami megtörténhetne bármelyikünkkel, talán csak az, hogy meghalunk egy Kareoke- bárban...vagy az sem, és ezt is meg kell hagynunk Charlie-nak :)

És hogy hogy jön ide a dal?- hát minden egy dallal végződik... (ehhez is Neil Gaiman kell)