dec 24.

Az utóbbi hetek- tulajdonképp 2 hónap határozottan nem a felemelő, karácsonyra és ünnepekre készülődés jegyében telt. Nem óhajtok baromira belefolyni a magán ügyeimbe de a lényeg, hogy most változások szelei fújnak, és engem kellemetlenül érintenek.

Így a karácsony manapság nálam személy szerint felejtős. De ezt a környezetemmel nem tehettem meg. Úgy kezdtük, hogy ki kellett okumálni, hogy Milán barátainak milyen ajándékot adunk. Akkor már némi emlék az én barátaimnak is, és így fejet hajtottam az elvárásoknak.

mézes sütés, melynek díszítését hál’Istennek Milán magára vállalta, a tök egyedül való felszeletelése (nem fogadok el segítséget, mert ha ezzel sem boldogulok, életképtelen vagyok), gesztenye sütése.

NA meg, hogy ne menjek a családhoz üres kézzel: süteménykészítés. nincs kedvem neki állni.

de meglesz. 

3. A Molyszülinap és egy szombat

A költői kérdés a tegnapi molytalálkozó után, a következő: Hogyan tegyünk úgy magunkévá minimális töményt, valamint 4 üveg cidert, hogy mindeközben emlékezzünk az este nagyjából-i történéseire?

A válasz? Nem tudom. Genetika, chip(sz), vagy némi cukros istenien jó torta, ami talán vaníliás-mandulás volt, vagy mindegy minimum 60 moly állandó közelsége?

Ugyanis. A történet a következő. 

Nap eleje. Reggel fél 9kor vendég állt a házhoz: Eszter moly és Zoltán moly. Viszonylag bőséges reggeli és eszméletlenül  finom tea állt rendelkezésünkre, ahogy 10 óráig elfogyasszuk, majd ment mindenki a dolgára. Aztán újbóli ütközés délután 4 órakkor (kb.), hiszen mentünk az Instantba.

Az Instant, egy ijesztő hely. Hagyján, hogy olyan funér lemezeken, kellett áthaladni az antréban amiken nyuszik rohantak, majd egy vágóhídi műanyag szalagfüggöny keresztezte az utat (az ember várta- mm. én, a fertőtlenítő zuhanyt, meg baromi nehéz volt) …és odabenn terek…gangok beépítve, bebútorozott VIP részlegek, levegőtlen borospince, ijesztően rohanó nyulak, repkedő baglyok és egy szökőkút a pub részen…szóval megelevenedtek az ember szürrealista álmai.

Szóval karszalag, cider, kártyahúzás cider és a feladta, keressem meg Dumas-t. Bár nekem könnyű dolgom volt, mert pl. Szuszinak a Halálpite írója volt a párja (J).

Szóval Cider és hajtóvadászat az írók és művek után. 

Majd miután a saját páromon kívül összehoztam még vagy 2-t, a pincében összefutottam Máté Angival, a fenn megismerkedtem a tatabányai 

Molyokkal, dedikáltattam könyvjelzőt, és folytam a társalgásba ide-oda. Rengeteg molynak bemutatkoztam- állítom, hogy azt hiszik, hogy nyughatatlan, komolytalan kiállású renitens és mindig hülyeségeket és bunkóságokat reagáló zizi vagyok. 

Pedig az csak a cider. És amúgy vétek lett volna nem jól éreznem magam.  És amúgy tényleg sokszor bunkó vagyok.

De eme számomra első, bár úgy- amúgy 3. molyszületésnap, jó, sőt, abszolút jó volt J

És elértük az utolsó buszt is. 1kor már aludni készültem, a párom is jött fél 3kor, és buliból ő is, így sikerült mindkettőnknek alkoholmámoros gyorsan-elalvást produkálnunk.

És most vissza a kétségbeejtő valóságba.  

A leghülyébb angyal

Határozott a véleményem abban, hogy ez az eddigi legrosszabb Moore könyv, amit olvastam. Eddig még nem fértem hozzá az Ördögöd van!-hoz, és lehet, hogy még halogatom a dolgot, de mindenestre most ez a könyv, annyira nem jött be.

De!

Mindennek ellenére olyan szóvirágok, abszurd történések, eszméletlen dialógusok, és jellemek szerepelnek, hogy még így is azt kell mondanom, hogy telibe talált, idétlen és kellemesen szórakoztató. Már ha nem aggók sokat a zombikon, mókus szexen, és a káromkodó denevéreken.

Úgy reklámozzák, sőt, a címében is benne van, hogy találkozunk Raziellel. Sajnos Razielnek kevés szereplése - bár azok határozottan emlékezetesek- van a könyvben, inkább a többi szereplő- egy egész kisváros- pár napjára koncentrálunk.

Szerintem jó. De a Mocskos meló és a Biff egy kicsit jobb. 

Biz' a vágy oszlopai összeomlanak a hülyeség súlya alatt.

Fagyos Érintés

Az Agave kiadó és @Lobo jóvoltából a kezeim közé kaparintottam egy non-Anita Blake-es könyvet. Hamilton, földöntúli szépség, mendemondák élővilága kipipálva.

L.K. Hamilton: Fagyos érintés

„Az, hogy az apja inkább megerőszakolta az anyját, ahelyett, hogy megette volna, meglehetősen szokatlan tény volt”.

Na, de kezdjük az  elejénél.

Merry hiába próbált az emberek között érvényesülni, polgári munkával, polgári, sivár hétköznapokban, utolérte a tündérvilág minden élőlénye és viszontagsága, és ahogy az a tündérmesékben szokott történni, kitudódik, hogy nem menekülhet senki a sorsa elől, miszerint ő egy trón várományosa, vagy éppen kettőé. És nem ő Erzsébet királynő unokája (hiába emleget vele egy napon, és kerül szóba már az első lapokon), hanem valamelyik udvartartásban bizony így, vagy úgy, de megvan minden esélye, hogy uralkodó legyen.

Ebben a könyvben már nemcsak az a kérdés, hogy vajon a szexuálisan aberrált, mindenkit agyonsanyargató nagynéni adja-e át neki a trónt, hanem a mindenre képes, manipulatív és szavahihetetlen nagybácsi is. 

Ebben a részben bár központi kérdés, hogy mikor és kitől fog gyermeket szülni- biztosítva a trónhoz vezető utat magának, nem a szexé a fő szerep, nem hanyagoljuk el, csak épp más lesz a fontos.

Pár nap történései zsúfolódnak bele egy könyvbe. Szerepet kapnak a régi életek, a kompromisszumok és a mágia.

Történetünk kezdetén épp egy tárgyaláson ücsörgünk, ahol, ha épp nem az  kérdés, hogy mennyire bűbáj amit látnak az emberek Merry-éket nézve, akkor épp az, hogy, vajon tényleg megerőszakolták-e Merry testőrei/szeretői az egyik udvari felséget.

Természetesen nem. Ám ekkor elkezdődik a történet, amely addig- addig fokozódik, rabolja az olvasót, rohanva végig a cselekményen, míg véget ér a könyv. Amíg olvastam, mindig meg kellett nézni, hogy ennyi maradék oldalba még vajon mit zsúfol bele az írónő.

Persze a könyv végén hiába állunk meg, veszünk mély levegőt, körmünket rágva várhatjuk az újabb részt, hiszen túl sok a nyitott kérdés, túl sok az elvarratlan szál.

Nem kell aggódni, van szex épp elég, van elég bűntény jellegű történet, és van elég elérzékenyülésre lehetőség.(nem mellesleg a cím utal a nagy kitárulkozásra: Fagy történetére)

Szerintem érdemes. 5/5.

• Olvassa az. akinek elege volt a vámpírokból és Anitából,
• Olvassa az, aki szívesen olvas mondákról, legendákról és szereti a fantasykat,
• És olvassa az, akit örömmel tölt el némi szerelmi vagy épp erotikus szál egy fantasy könyvben. Végül is egészen nem mindennapi, ha az ember félistenekkel szexelhet. 

Dorian Gray (várólista 12/12)

Szóval végre megvan. Sőt novemberben, és gyorsabban ment, mint ahogy azt elképzelhettem volna. Villám Fru vagyok…

No de emlékezzünk meg eme klasszikusról, amelynek elolvasásával sokat vártam, és amúgy sem ártott volna, ha még elébb megejtem, na de mindegy is.

Szóval. Ez a könyv, inkább csak a történetében érdekes. Miközben olvastam, gyakran azon kaptam magam, hogy baromi másfelé járnak a gondolataim, mert nem érdekel, Mit is olvas a főhős, vagy éppen miről is beszélgetnek. Aztán néha megdöbbentően felpörögnek az események, majd elcsitulnak. Így történt a lányos esettel, utána 50 oldal lassú víz, aztán jött a festős dolog, partot is mostunk közben, majd némi orvosos, vadászos fickó, majd ekkor már egyre többször gondoltam arra, hogy valaki ölje már meg!  de csak nem, csak nem, majd igazán stílusos kis befejezésünk lett. olyan, hogy valahol mélyen reménykedtem benne, hogy ez lesz, és lám JJ Elégtétel, büszkeség és boldogság.

1-      mert mindenki stílusosan megkapja azt, amit érdemel,

2-      mert amúgy is mindenkit utolér a legborzalmasabb,

3-      mert milyen unalmas lehet a felsőbb köröknek az 1800as évekig Angliában,

4-      és mert várólista teljesítve, és szeretnék jövőre azt olvasni, amit akarok, amikor akarok, és nem kihívásokhoz kötni magam…

ui: mik lehettek azok a borzalmak, amiket a társaságban elkövetett főhősünk. Vagy ezen részeket is jól átgondolkodtam, vagy meg kell néznem a filmet, hogy biztosan tudjam őket...

Csodaidők 4. (várólista 11/12)

Kiderül, hogy mi is, az az „ofga. ”.

Amióta befejeztem eme sorozat 4 elemét, határozottan hiányzik valami. Az utóbbi hetekben észre sem vettem, hogy mennyire a mindennapok részévé váltak a szereplők, és a történetük.  Szabályosan hiányzik.

A negyedik részben nem csupán a már elkezdett szálakat varrjuk el, hanem rengeteg történés, bizonyosság, és összefüggés is van. Ki kinek a kicsodája, kémje, szerelme és gyermekének az apja. Kitűnő űrbeli szappanopera, ami cseppet sem idegesítő, nem úgy mit brazil és egyéb Dél-amerikai elődei, mert itt nem ismétlik a mondatokat 47 milliárdszor, mert itt a hatalmas pálfordulások  értelmet nyernek, meg nem sablonos a történet. Azért, mert az űrben játszódik, mert rengeteg évet ölel fel, és mert bár eszméletlenül szélsőséges dolgok történnek, mégsem érezzük túlzásnak.

Nagyon megszerettem ezt a sorozatot. 

Ha a kihíváson részt ennék, hogy ki is vagyok a Csodaidőkből- vagy valamilyen nap keretein belül, de volt már ilyen, nem tudnék senki sem lenni. Szerettem mindenkit, na jó. a gyilkos hadvezéreket kevésbé. Drukkoltam mindenkinek, és a kitűnő macska-egér játékot egy percig sem untam.

Bár újraolvashatnám most azonnal (Dorian Grey), vagy bár lenne még x része. (jobban kell keresnem és megtalálom őket..)

Nagyon köszönöm J Enélkül kevesebb lennék. 

Csodaidők 2-3. (várólista: 8-9/12)

Eddigi olvasói pályafutásom alatt, nem tudnék még egy olyan könyvet (sorozatot) mondani, amely ilyen hatással lett volna rám. Nem, nem azért, hiszen vannak kedvenceim, vannak olyanok, amiket feltétel nélkül, állandóan, és harciasan védek és ajánlok, de aztán jött a Csodaidők sorozat.

A Csodaidők elvarázsol. Íme egy történettel. Én, nemigen vagyok kádban olvasós típus, ám ha mégis erre vetemedek, akkor is pontosan tudom, hogy a Bridget Jones-t olvastam- e , vagy valamelyik Kenzie és Gennaro-s könyvet, és most a Csodaidőket. Szóval elmélyülten járkálok az ismeretlen bolygók egyikén, ismerkedem a 3D-s sakkal, az ilyen- olyan bolygóközi bajnokságon éppen készül ránk szakadni a ház, alig kapok már levegőt az izgalomtól, hiszen Judy és Maryn összefutnak és… és… berreg a mosógép. Azaz nem a mosógép, hanem rajta a telefon… megnézem, ki ez a meggondolatlan, akit nem is ismer a telefonom,  bemutatkozik, hogy a Milánt keresi és én épp az űrből száguldok vissza, hebegek az időkről, majd kiderül 2 perc beszéd után, hogy annyira nem voltam képben, hogy a Marcit Axelnek értettem…Sem Marci, sem Axel nincs a könyvben… Lerakom a telefont, visszasüppedés a kádba, a romos épületbe, épp szívnám befelé a falport, és az izgalmakat, amikor újra berreg a mosógép…ekkor már abszolút értettem, hogy ki és miért keres… Állítom, hogy a második csak azért volt kevésbé zavaros beszélgetés, mert itt még nem költöztem vissza az űrbe.

Szóval épp csak annyira gajdulok meg a könyvektől, hogy a valóságérzetemet kellemesen befolyásolják. És, még azt sem érzem ki belőle, hogy túl sokat törődnénk a vallás kérdésével. Engem, aki hatalmas csodálója vagyok a vallásoknak, ez közel sem zavar, és az igazat megvallva, amíg nem hívta fel egy újságcikk a figyelmemet, addig ez eszembe sem jutott.

Meg amúgy is, elég magyarázat szerintem, hogy határozottan motivációs jelleget kapott a 4. rész, ugyanis, hogy ezt elkezdhessem, el kellett olvasni a Parfümöt, és ennek kiolvasása után már muszáj lesz nekiállni a Dorian Grey-nek. Mert a Várólista 2011, az Várólista 2011. És, mint ez, szent és sérthetetlen. Nem ám…csak éppen tartozom ennyivel magamnak. Ha már a Drakulát is elolvastam…

Süskid A Parfüm (várólista: 10/12)

„Jean-Baptiste Grenouille az illatok géniusza. Számára a világ nem színek, fények, hanem az illatok sokszínű forgatagából áll. Megalkotja a világ legtökéletesebb parfümjét, amellyel ha behinti magát, nem tudnak neki ellenállni a nők, megkívánják őt, a szerencsétlent, aki a Halpiacon született. Vágya megvalósításához attól sem riad vissza, hogy a parfüm előállításához több tucat ártatlan lány lenyúzott bőrének illatesszenciájára van szüksége...”

a fülszöveg kissé félrevezető. Mindenkit biztosíthatok, hogy a lenyúzott bőrök egyáltalán nem szerepelnek a történetben… leborotvált fejek, balzsamos, kenőcsös testek ruhacafatokkal, ellenben igen.

Zseniális a történet. Egy ember életén keresztül látunk egy történetet, amely arról szól leginkább, hogy az Istenadta tehetséget milyen fortélyokkal és recepttel érvényesítjük.

Van egy szegény kisbabánk, aki a legfurább tulajdonságok egyikével rendelkezik- nincs illata-, majd felnővén láthatjuk, hogy mivé is lesz egy illattalan ember. Szörnyeteggé. Aberrált, állatias, fondorlatos, már-már messianizmussá érett zsenialitással megáldott emberünk éli mindennapjait. Felnőttkorára megtapasztalja a legnagyobb örömöt, amit egy illat adhat, azt hajtván kriminális tetteket hajt végre, majd feloldódik a megérdemelt büntetésben. Vagy, hogy mennyire ez a megérdemelt, nos, ki tudja?

Szórakoztatott, hogy ahogy egy szereplő kilépett az eseményekből, megtudhattuk halálának történetét. Kissé untatott, hogy melyik virággal, mit és hogyan csinál, hogy parfüm legyen majdan belőle, bár azon, hogy egy eljárás neve macerálás legyen… hangosan konstatáltam, hogy fergeteges a szóhasználat.

Egy szó, mint száz, elgondolkodtatott, hogy mennyire fontos egy illat. És, hogy mennyit érzünk meg belőle, mire az agyunk már be tudja azonosítani, hogy az orrunkkal érzünk valamit, ami befolyásol bennünket. Hogy a kisleányok, mely tulajdonságait befolyásolják az illatok, amiket, csak tudat alatt érzünk meg. És hogy miért olyan nagy szépségideálok a vörös hajú, zöld szemű leánygyermekek…

7/12 Drakula- kivégezve.

Spoiler nélkül persze.

Ugyanis immáron 2 esemény hálózatban, de a végére értem a vérszívó legendájának. Az első valamikor 1. félévben volt- a filmváltozat regénye- olvasható itt.

Aztán most a majd 400 oldalas regényecske, mely sokban hasonlított, ám szerencséjére klasszisokkal jobb volt, mint az előző.

Szóval emitt megismerhetjük mindenki szemszögéből- vagy hát sok emberéből a történetet. Mert ír Harker meg a felesége, Lucy, meg a doktor, épp csak Drakula nem nyilatkozik közvetlenül.

Lehet, hogy lassú a cselekmény, de a filmhez képest határozottan kidolgozottabb, nincs is benne ennyi misztérium- lélekvándorlás ősi szerelemből, meg ilyenek, na meg nincs benne annyi, sőt, szinte semennyi erotika, mámor és romance.

Minden estre, figyelemre méltó, hogy jó száz éve ezt a rémregényt megírta Stoker bácsi, és rémisztő, a maga nemében. Speciel volt, amikor úgy éreztem, hogy valóban aggódom a szerencsétlen lovakért, az amerikaiért, na meg a szerencsétlen bolondért. Kinek jut eszébe egy csapat embert elszállásolni a Sárga házban?  

Hozzá tartozik, hogy egész szórakoztató tud lenni, ha az ember munkatársa Nagy Natáliás modorossággal olvassa fel Mina Harker levelét drága Lucy-nkhoz.

Szóval ez is megvolt, még sincs, este- ám halottak napja van… húúú kissé stílszerű csak. 

júniustól októberig (olvasmány beszámoló)

5 hónapon keresztül nem adtam hírt a könyves hónapokról, Most is csak azért, mert vannak cuki kis kihívások, aminek eleget kellene tenni.  És mikor jutnak ezek eszembe? Persze, hogy a vége előtt, vagy után 1-2 hónappal…

Szóval, ahogy most állok:

Várólista 2011.

·               Bram Stoker: Drakula (folyamatban: jelenleg az 1/3-nál járok. – a filmforgatókönyv már megvolt)

·                     Christopher Moore: Csak egy harapás (check)

·                     Christopher Moore: Mocskos meló (check)

·                     Gárdonyi Géza: Ida regénye (check)

·                     Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina (check)

·                     Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

·                     Patrick Süskind: A parfüm

·                     Raana Raas: Csodaidők 1. – Az ogfák vöröse (check)

·                     Raana Raas: Csodaidők 2. – Kiszakadtak

·                     Raana Raas: Csodaidők 3. – Árulás

·                     Raana Raas: Csodaidők 4. – Hazatérők

·                     Szabó Magda: Az ajtó (check)

Tehát: 6,3/12,00

Valamint: FMK

·                     Békés Pál: A Félőlény (check)

·                     Bram Stoker: Drakula

·                     Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka (check)

·                     Gárdonyi Géza: Ida regénye (check)

·                     J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája(check)

·                     John Steinbeck: Egerek és emberek (check)

·                     Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő (check)

·                     Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina (check)

·                     Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (check)

·                     Michael Ende: Momo (check)

·                     Móricz Zsigmond: Árvácska

·                     Pierre La Mure: Moulin Rouge (check)

·                     Stephen King: A ragyogás

·                     Szabó Magda: Abigél (check)

·                     Szabó Magda: Az ajtó (check)

·                     Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval (check)

·                     Umberto Eco: A rózsa neve

·                     Vámos Miklós: Apák könyve (check)

·                     Charlotte Brontë: Jane Eyre (check)

·                     Frances Hodgson Burnett: A titkos kert

Itt megengedek magamnak olyan lehetőséget, hogy filmen nézem meg, vagy pedig már régebben olvastam, és most érdeklődés hiányában toljuk az olvasást.

Bár az utóbbi hónapokban olvastam.

Amikor Pestre utazom, rövidebb lélegzetvételű könyvet teszek magamávé J

Ilyen volt a Naiv. Szuper, vagy a Test angyala.

Vagy csak szimplán gyorsan végzek egy-egy könyvvel: Vendégkönyv, Kis kiruccanás.

Befejezetlenül hagyok egy könyvet: Amíg ti játszottatok…

Sorozatokat kezdek el: Csodaidők, Galaxis útikalauz.

Kedvenceket találok: A szél árnyéka, Lehanne: Hideg nyomon, Minden vilángol, vagy éppen 

sorozatokat teszek le- pihentetés céljából: Anita Blake. 

Szóval olvasok én, de most egy kicsit ráállok a kötelező irodalomra (a miatt szedek össze néhány csúnya pillantást…)

Csodaidők boncolgatása

A Csodaidők témakört nem bontottam ki teljesen. Hiszen hogyan lehet erről a könyvről úgy írni, hogy miről is szólna teljes valóban, ha nem spoilereznék agyba-főbe?

Tehát, az időpont közel az i.sz. után 4000 évhez. Már 130 bolygót foglal magában az Unió, ami a lakott bolygókat számlálja.

Vannak külsősök, és vannak a „nemesebb” kaveniek- akiknek vallásuk meghatározza egész életvitelüket, és élethosszukat, gondolkodásukat és tevékenységüket is. Próbálnak demokráciában, egymást nem gátolva élni, de ez a közelgő háború miatt egyre lehetetlenebb.

Érdekes politikai, társadalmi, sőt vallási nézeteket is boncolgat a téma.

Vajon felsőbbrendűek- e valóban a niesiek? Vagy a soka gyereknek a külsős világban, valóban csak életet adtak – e és jövőt pedig nem? Na meg, ha egyszer valaki úgy dönt, hogy hiba tagja egy nagy és gondoskodó családnak, hiába biztosított a felnőttkora, mégis inkább egyedül állna helyt, akkor van- e lehetősége visszakozásra?

 Vajon egy ”állami” gondozottnak mennyi esélye van normális jövőt felépítenie, beilleszkednie, és önmagát megtalálnia, vagy érvényesülnie? Egy politikai vezetőt hogyan állítatnak a legkönnyebben félre, csak hogy minél nehezebben maradhasson a hivatásánál, és minél kevesebb esélye legyen a további befolyásra?

Ha már az élet, ami adatott élhetetlen, vajon élhető lesz- egy másik bolygón? És, hogy a nagyobb jó, mennyire jó?

Ezekre nagyjából az első könyv választ ad. De van még 3 másik rész. Mindez bonyolódik-e tovább, vagy újabb kérdések keletkeznek- e? Van még néhány oldal a Drakulából, meg Dorian Grey is olvasnivaló lenne…de majd megtudom.  

(Igen, tudom, hogy az Író magyar, nem mellesleg moly tag is)

Az ofgák vöröse - Csodaidők I.

Kifejezetten molyhatás. Aztán a könyvellátóé is, hiszen ott volt hihetetlenül olcsón a 4-ből 3. így akkor már egyenesen következett, hogy (lassan 1 éve) megvegyem és elolvassam.

És immáron el is olvastam az első részt.

A könyv és sorozat ismertetője tele van olyan dolgokkal, amik úgy egyébként nem vonzanák a figyelmemet. De ezekről a könyvekről rosszat még nem hallottam. Adtam egy esélyt és adok a többinek is, de fájó szívvel kell azt mondanom, hogy én, aki szeretnék minél kevesebb dologban egyetérteni a nagy többséggel, itt sem működik, hiszen, ez egy remek történet. (nem is fáj annyira…)

Szóval milyen érdekes dolgot rejthet egy jövő, amiben két része van minimum az emberiségnek. Majdnem 2000 évvel vagyunk a mától, figyelemmel kísérjük a Raas (Szabó) családot, ahogy próbálnak kitérni a közelgő háború elöl. Figyeljük három főbb szereplő életét, na meg a világot.

Állítólag kiérződik belőle, hogy az írónő lelkész lévén, vallásos dolgokat ír le. Amennyiben úgy vesszük, hogy ez egy jövőbeni élet, jövőbeni hit –és törvényrendszerrel, ez nem hinném, hogy feltűnő lenne (sőt, míg nem olvastam, eszembe sem jutott)  vagy éppen zavaró.

Tetszett. Sőt, azon kaptam magam napközben, hogy miért nem olvasom ezt most tovább (mert épp dolgoztam, vagy mást kellett (…) olvasni ), vajon mi is lesz, és hogyan is kapcsolódik össze ez- azzal. Miután végeztem az első résszel (még 2011-ben jön a következő 3) akkor vettem észre, hogy van kislexikon a könyv végén, meg kiejtési útmutató. Ezeket figyelmen kívül hagytam. Nekem a Raas már marad raas, nem pedig rasz, és majd t közben szépen rájövök, hogy mi micsoda, ki kicsoda. A végén minden- ki- derül. legalábbis remélem.

Most még olvasom egy kicsit a Drakulát, meg Cserna- Szabót, majd jöhet, a Kiszakadtak .

(De kik azok az Ofgák, és mi a vörös fityfenét akarnak?- persze, lehet, hogy erre találnék választ a kislexikonban….)

A tes(z)t angyala

Mit tesz, ha a szőke nő, rátalál a férfira? nyelvi katasztrófát...
 Parti  Nagy Lajos leírta, hogy szerinte egy nő, milyen lovesztorit tud rittyenteni szegényes szókincséből,  ám hatalmas és színes fantáziáját sem hagyta figyelmen kívül.

Épp csak annyira volt nevetséges, hogy határozottan elgondolkozzak, hogy vajon hányszor olvasok ilyet, ha már minderre immunis leszek. ha lesz olyan egyáltalán.

Remek kis történet ez Edináról, azaz Emeséről meg Dénesről, vagy álmaink beteljesedése, hiszen a dolgozó lány megtalálja élete párját a jómódú, és kisportolt producer oldalán, ha kicsit nehézkesen is, fogalmazásilag mindenképp, akkor is.

jó volt, bár tényleg kellett hozzá, hogy félvállról vegyem, és észrevegyem a határozottan kifigurázott nyelvi szépségeket. De besokalltam. így le is raktam a 90 oldalt 2x is.

Hideg nyomon filmen 0,5/10

A tegnapi folyamán elolvastam (végre) a Hideg nyomont. Aztán megnéztem a filmet. Bár ne tettem volna. Talán azért sem, mert elvett 1:51 percet az életemből, mert eddig azt hittem, hogy egy Lehanne regényből nem lehet rossz filmet csinálni, meg, mert Ben Affleck rendezett már, nem is rosszat (Good Will Hunting), és akkor elém dobja EZT!

Most határozott összehasonlítás következik, mert rémesen zabos vagyok, hogy miért is kellett egy ilyen szuper Kenzie- Gennaro könyvből, egy ilyen jellegtelen, többnyire béna, és unalmas filmet összehozni. komolyan. Ha ez a végeredmény, inkább neki se álltak volna…

Ugyanis. Szubjektív vélemények! A Kenzie és Gennaro könyvek egyik meghatározó része az, ahogy egymáshoz viszonyulnak. Eleinte (sorozat eleje- 4 könyvvel ezelőtt, vagy 3) ugye még Angie találkozgatott a volt férjével, Patricknek is volt egy barátnője, minden remekül mendegélt, hiszen volt, valami régről izzó parázs, de épp csak amiatt, hogy sikeresen tudjanak együtt dolgozni. Mert ők zseniális nyomozócsapat. Hibáznak, de a történések sűrűjében vannak, és a végén vagy megtalálják az igazságot, vagy nem teljesen, de ketten jók együtt. Már a Megszentelt Életekben is egymásra találtak – az ágyban is, és itt is- a Hideg nyomonban, mégsem ment ez a történet rovására. Sőt, ha lehet mondani, még jobb is így- valahol a sorozat elején (3-4 könyvvel ezelőtt) így is-úgy is tudja az ember, hogy ők ketten, együtt érvényesülnek a legjobban- mindenhol.

Erre itt van ez a film, ahol Angie egy néma kísérő, nem pedig a nyomozás aktív részvevője (a könyvben még gipszben is rohangál). A filmben rendesen ledegradálják a csajt. Nyoma sincs a könyvek által felépített tulajdonságokban (külsőre stimmel), de nem tesz semmit az ügy érdekében, nem teljes értékű nyomozótárs, és amúgy is annyi lényeges történést, szereplőt és mozzanatot vágtak ki a filmből, írtak át a könnyebben követhetőség, vagy puszta nemtörődömség miatt, hogy Angie viszonylag hamar ki is lép a történetből- szellemileg amúgy sem volt eddig toppon, hát itt ténylegesen is kiírták. ( a könyvben ők egy ismert nyomozópáros akik kiiktatnak néhány nagy kaliberű kétes alakot, erre a filmben csak valami lényegtelen kis páros, azt az érzetet kelte, hogy nincsen is szakmai múltjuk, pusztán vannak…)

Aztán Patrick. az ő karaktere is csalódás. Oké hogy a könyven, egy viszonylag keveset beszélő- inkább csak a történet elmesélésében merül ki a szerepe,- na! jó, meg nyomoz, de nem egy tudálékos kisfiú. Kifejezetten idegesített ez a szereplőválasztás- nem ilyen Patrick Kenzie az én agyamban. Ő sármos, intelligens, következetes, és értelmes.  A filmben valahogy eme semmitmondó tulajdonságai nemigen kaptak helyet.

NA, és akkor a történet. Kiírták a szereplők egy részét, a történetet kábé a felére húzták, csakúgy, mint a bűntényt is. A könyvben nem így van! Már a Harry Potterekben is elkezdték ezt, hogy inkább mással csináltattak meg dolgokat, hogy ne kelljen hozzá +1 szereplőt animálni, vagy, hogy rövidebb legyen a film… De szerintem ez, a történet rovására megy. mindkét esetben.

Csakhogy én adtam az előítéleteimnek, hogy:

1.       Nem lehet Lehanne regényt rosszul filmre vinni- tévedtem

2.       Nem tud rosszat rendezni Affleck- csak ha nagyon akar

3.       Két ilyen remek szereplőt biztosan nem nyúznak le egy film kedvéért, hanem a maguk valóját adják ott is. – vagy csak én értékeltem őket túl a könyvek alapján

De tudok ám pozitívat is mondani. A képi megjelenítés határozottan jó volt.  Nem hagyta, hogy a könyvben olyan részletesen leírt borzalmas, ijesztő, kétségbeejtő helyeket, szagokat, látványt, embereket lássuk. Meghagyta ezt a képzeletnek. Ezt az egyet jól tette. De csak ezt. Szerintem.