Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata

A nagymamámtól kaptam tavaly a könyvet. Azzal az ajánlással, hogy ő szereti, ha a mindennapi emberekről olvashat. És ez valószínűleg ilyen könyv lehet.

NA, ilyen is volt. Akaratlanul is párhuzamot állítok Tóth Kriszta Pixeljével. Nem kellene, mert annyival jobb ez a Pixel, hogy most sem erről kellene morfondíroznom, hanem a Schäffer könyvet kellene értékelnem,  szóval kanyar….

Tehát. Ha emlékezetem nem csal, akkor ezt a nőt lehetett olvasni hétről hétre a Nők Lapjában. Ott egyszer olvastam tőle egy történetet, ami két lány villamoson történő utazását írja le, amikor is kiderül, leszálláskor, hogy a lány, akit csodál a barátnője, ajnároz, szinte megfojt a csodálatával, mozgássérült, és határozottan értelmes, ám kissé pesszimista. Szóval, valami hasonló egyveleget vártam volna itt is. Jelentem, nem kaptam.

Ellenben kaptam egy rakat kistörténetet. Párban Balatonra utazunk, néhányban más tájak emberével- más országok alakjaival ismerkedünk, és határozottan a legemlékezetesebb a jéghideg Balcsiban úszkáló tipikus, epés mamák.

Sajnos volt pár történet, amik nem keltették fel eléggé az érdeklődésem, hogy továbbolvassam őket. Talán az volt a könyvnek a veszte, hogy a Pixelt előbb olvastam, és nagyon megszerettem.  Sokszor megtörtént az is, hogy egy –egy eseménykor akaratlanul is eszembe jutott, hogy Vámos Miklós is írt valami hasonlót, vagy a Pixelben meg ez volt, vagy, hogy az épp kiolvasott Bächer Iván is amikor ezt írta, valami ilyesmire gondoltam.

Szóval.