Minden vilángolt

Úgy kezdődött az egész, hogy a Peti_bácsi könyvét kézről kézre adták a molyok Fehérváron. Ez a Rém hangosan és irtó… volt. (Talán, még máig jár körbe.) Sztárolták nagyon, hogy így jó, úgy szuper, de én nem akartam behódolni. Ám sikerült. Aztán elolvastam nem is olyan rég, a Minden Vilángolt. Ez a könyv (sokkal jobban tetszett, sokkal szuperebb volt, és) Asher Lev óta a legjobb zsidós könyv volt, ami a kezembe került (az Apák könyvét még azelőtt olvastam).

Szóval Minden vilángol

 

Hogy miért is tetszett annyira? Összetett az egész, mert tetszik, hogy nem csak egyszerűen ugrál az időben, hogy egy borzalmas időszakot mutat be emberek sorsán keresztül, hogy egyes leggyönyörűségesebb jeleneteit úgy tiporja agyon a nyersességével, hogy abba belesajdul az ember szíve.

Tetszik a humora, a történet egyedisége, és a fordulatok. Tetszik, hogy nem csak 1-2 ember sorát olvasom, hanem egy egész faluét is (stetl), és aztán a háború előttet és utánt, meg szerettem a neveket, a naplórészleteket, meg mindent.

Szeretem a vilángol szót, a jelentését, és igazán tetszik a dolog mibenléte, hogy mikor, mennyire, mennyien, milyen messziről, és szerettem a magyarázatokat (mű, tő, műtő. műtárgy, az állatok).

Szerettem a szereplőket, mindegyiket, egyenként és együtt, és imádtam, hogy olyan lett a vége a könyvnek, hogy (ahogy már a másik könyvben is volt) igenis boldogság, de csak a külső”kérgen”, mert ha jobban megkapargatjuk, ezt a burkot ott van a keserű boldogtalanság.

És a konklúzió: a múltat nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Ezek után még kérdés, hogy tetszett-e? Annyi biztos, hogy nekem egy kicsit jobban, mint a Rém hangosan. Egy kicsit.