
a fülszöveg kissé félrevezető. Mindenkit biztosíthatok, hogy a lenyúzott
bőrök egyáltalán nem szerepelnek a történetben… leborotvált fejek, balzsamos,
kenőcsös testek ruhacafatokkal, ellenben igen.
Zseniális
a történet. Egy ember életén keresztül látunk egy történetet, amely arról szól
leginkább, hogy az Istenadta tehetséget milyen fortélyokkal és recepttel
érvényesítjük.
Van
egy szegény kisbabánk, aki a legfurább tulajdonságok egyikével rendelkezik-
nincs illata-, majd felnővén láthatjuk, hogy mivé is lesz egy illattalan ember.
Szörnyeteggé. Aberrált, állatias, fondorlatos, már-már messianizmussá érett
zsenialitással megáldott emberünk éli mindennapjait. Felnőttkorára
megtapasztalja a legnagyobb örömöt, amit egy illat adhat, azt hajtván
kriminális tetteket hajt végre, majd feloldódik a megérdemelt büntetésben. Vagy,
hogy mennyire ez a megérdemelt, nos, ki tudja?
Szórakoztatott,
hogy ahogy egy szereplő kilépett az eseményekből, megtudhattuk halálának
történetét. Kissé untatott, hogy melyik virággal, mit és hogyan csinál, hogy
parfüm legyen majdan belőle, bár azon, hogy egy eljárás neve macerálás legyen… hangosan
konstatáltam, hogy fergeteges a szóhasználat.
Egy
szó, mint száz, elgondolkodtatott, hogy mennyire fontos egy illat. És, hogy
mennyit érzünk meg belőle, mire az agyunk már be tudja azonosítani, hogy az orrunkkal
érzünk valamit, ami befolyásol bennünket. Hogy a kisleányok, mely
tulajdonságait befolyásolják az illatok, amiket, csak tudat alatt érzünk meg.
És hogy miért olyan nagy szépségideálok a vörös hajú, zöld szemű leánygyermekek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése