Dorian Gray (várólista 12/12)

Szóval végre megvan. Sőt novemberben, és gyorsabban ment, mint ahogy azt elképzelhettem volna. Villám Fru vagyok…

No de emlékezzünk meg eme klasszikusról, amelynek elolvasásával sokat vártam, és amúgy sem ártott volna, ha még elébb megejtem, na de mindegy is.

Szóval. Ez a könyv, inkább csak a történetében érdekes. Miközben olvastam, gyakran azon kaptam magam, hogy baromi másfelé járnak a gondolataim, mert nem érdekel, Mit is olvas a főhős, vagy éppen miről is beszélgetnek. Aztán néha megdöbbentően felpörögnek az események, majd elcsitulnak. Így történt a lányos esettel, utána 50 oldal lassú víz, aztán jött a festős dolog, partot is mostunk közben, majd némi orvosos, vadászos fickó, majd ekkor már egyre többször gondoltam arra, hogy valaki ölje már meg!  de csak nem, csak nem, majd igazán stílusos kis befejezésünk lett. olyan, hogy valahol mélyen reménykedtem benne, hogy ez lesz, és lám JJ Elégtétel, büszkeség és boldogság.

1-      mert mindenki stílusosan megkapja azt, amit érdemel,

2-      mert amúgy is mindenkit utolér a legborzalmasabb,

3-      mert milyen unalmas lehet a felsőbb köröknek az 1800as évekig Angliában,

4-      és mert várólista teljesítve, és szeretnék jövőre azt olvasni, amit akarok, amikor akarok, és nem kihívásokhoz kötni magam…

ui: mik lehettek azok a borzalmak, amiket a társaságban elkövetett főhősünk. Vagy ezen részeket is jól átgondolkodtam, vagy meg kell néznem a filmet, hogy biztosan tudjam őket...

Csodaidők 4. (várólista 11/12)

Kiderül, hogy mi is, az az „ofga. ”.

Amióta befejeztem eme sorozat 4 elemét, határozottan hiányzik valami. Az utóbbi hetekben észre sem vettem, hogy mennyire a mindennapok részévé váltak a szereplők, és a történetük.  Szabályosan hiányzik.

A negyedik részben nem csupán a már elkezdett szálakat varrjuk el, hanem rengeteg történés, bizonyosság, és összefüggés is van. Ki kinek a kicsodája, kémje, szerelme és gyermekének az apja. Kitűnő űrbeli szappanopera, ami cseppet sem idegesítő, nem úgy mit brazil és egyéb Dél-amerikai elődei, mert itt nem ismétlik a mondatokat 47 milliárdszor, mert itt a hatalmas pálfordulások  értelmet nyernek, meg nem sablonos a történet. Azért, mert az űrben játszódik, mert rengeteg évet ölel fel, és mert bár eszméletlenül szélsőséges dolgok történnek, mégsem érezzük túlzásnak.

Nagyon megszerettem ezt a sorozatot. 

Ha a kihíváson részt ennék, hogy ki is vagyok a Csodaidőkből- vagy valamilyen nap keretein belül, de volt már ilyen, nem tudnék senki sem lenni. Szerettem mindenkit, na jó. a gyilkos hadvezéreket kevésbé. Drukkoltam mindenkinek, és a kitűnő macska-egér játékot egy percig sem untam.

Bár újraolvashatnám most azonnal (Dorian Grey), vagy bár lenne még x része. (jobban kell keresnem és megtalálom őket..)

Nagyon köszönöm J Enélkül kevesebb lennék. 

Csodaidők 2-3. (várólista: 8-9/12)

Eddigi olvasói pályafutásom alatt, nem tudnék még egy olyan könyvet (sorozatot) mondani, amely ilyen hatással lett volna rám. Nem, nem azért, hiszen vannak kedvenceim, vannak olyanok, amiket feltétel nélkül, állandóan, és harciasan védek és ajánlok, de aztán jött a Csodaidők sorozat.

A Csodaidők elvarázsol. Íme egy történettel. Én, nemigen vagyok kádban olvasós típus, ám ha mégis erre vetemedek, akkor is pontosan tudom, hogy a Bridget Jones-t olvastam- e , vagy valamelyik Kenzie és Gennaro-s könyvet, és most a Csodaidőket. Szóval elmélyülten járkálok az ismeretlen bolygók egyikén, ismerkedem a 3D-s sakkal, az ilyen- olyan bolygóközi bajnokságon éppen készül ránk szakadni a ház, alig kapok már levegőt az izgalomtól, hiszen Judy és Maryn összefutnak és… és… berreg a mosógép. Azaz nem a mosógép, hanem rajta a telefon… megnézem, ki ez a meggondolatlan, akit nem is ismer a telefonom,  bemutatkozik, hogy a Milánt keresi és én épp az űrből száguldok vissza, hebegek az időkről, majd kiderül 2 perc beszéd után, hogy annyira nem voltam képben, hogy a Marcit Axelnek értettem…Sem Marci, sem Axel nincs a könyvben… Lerakom a telefont, visszasüppedés a kádba, a romos épületbe, épp szívnám befelé a falport, és az izgalmakat, amikor újra berreg a mosógép…ekkor már abszolút értettem, hogy ki és miért keres… Állítom, hogy a második csak azért volt kevésbé zavaros beszélgetés, mert itt még nem költöztem vissza az űrbe.

Szóval épp csak annyira gajdulok meg a könyvektől, hogy a valóságérzetemet kellemesen befolyásolják. És, még azt sem érzem ki belőle, hogy túl sokat törődnénk a vallás kérdésével. Engem, aki hatalmas csodálója vagyok a vallásoknak, ez közel sem zavar, és az igazat megvallva, amíg nem hívta fel egy újságcikk a figyelmemet, addig ez eszembe sem jutott.

Meg amúgy is, elég magyarázat szerintem, hogy határozottan motivációs jelleget kapott a 4. rész, ugyanis, hogy ezt elkezdhessem, el kellett olvasni a Parfümöt, és ennek kiolvasása után már muszáj lesz nekiállni a Dorian Grey-nek. Mert a Várólista 2011, az Várólista 2011. És, mint ez, szent és sérthetetlen. Nem ám…csak éppen tartozom ennyivel magamnak. Ha már a Drakulát is elolvastam…

Süskid A Parfüm (várólista: 10/12)

„Jean-Baptiste Grenouille az illatok géniusza. Számára a világ nem színek, fények, hanem az illatok sokszínű forgatagából áll. Megalkotja a világ legtökéletesebb parfümjét, amellyel ha behinti magát, nem tudnak neki ellenállni a nők, megkívánják őt, a szerencsétlent, aki a Halpiacon született. Vágya megvalósításához attól sem riad vissza, hogy a parfüm előállításához több tucat ártatlan lány lenyúzott bőrének illatesszenciájára van szüksége...”

a fülszöveg kissé félrevezető. Mindenkit biztosíthatok, hogy a lenyúzott bőrök egyáltalán nem szerepelnek a történetben… leborotvált fejek, balzsamos, kenőcsös testek ruhacafatokkal, ellenben igen.

Zseniális a történet. Egy ember életén keresztül látunk egy történetet, amely arról szól leginkább, hogy az Istenadta tehetséget milyen fortélyokkal és recepttel érvényesítjük.

Van egy szegény kisbabánk, aki a legfurább tulajdonságok egyikével rendelkezik- nincs illata-, majd felnővén láthatjuk, hogy mivé is lesz egy illattalan ember. Szörnyeteggé. Aberrált, állatias, fondorlatos, már-már messianizmussá érett zsenialitással megáldott emberünk éli mindennapjait. Felnőttkorára megtapasztalja a legnagyobb örömöt, amit egy illat adhat, azt hajtván kriminális tetteket hajt végre, majd feloldódik a megérdemelt büntetésben. Vagy, hogy mennyire ez a megérdemelt, nos, ki tudja?

Szórakoztatott, hogy ahogy egy szereplő kilépett az eseményekből, megtudhattuk halálának történetét. Kissé untatott, hogy melyik virággal, mit és hogyan csinál, hogy parfüm legyen majdan belőle, bár azon, hogy egy eljárás neve macerálás legyen… hangosan konstatáltam, hogy fergeteges a szóhasználat.

Egy szó, mint száz, elgondolkodtatott, hogy mennyire fontos egy illat. És, hogy mennyit érzünk meg belőle, mire az agyunk már be tudja azonosítani, hogy az orrunkkal érzünk valamit, ami befolyásol bennünket. Hogy a kisleányok, mely tulajdonságait befolyásolják az illatok, amiket, csak tudat alatt érzünk meg. És hogy miért olyan nagy szépségideálok a vörös hajú, zöld szemű leánygyermekek…

7/12 Drakula- kivégezve.

Spoiler nélkül persze.

Ugyanis immáron 2 esemény hálózatban, de a végére értem a vérszívó legendájának. Az első valamikor 1. félévben volt- a filmváltozat regénye- olvasható itt.

Aztán most a majd 400 oldalas regényecske, mely sokban hasonlított, ám szerencséjére klasszisokkal jobb volt, mint az előző.

Szóval emitt megismerhetjük mindenki szemszögéből- vagy hát sok emberéből a történetet. Mert ír Harker meg a felesége, Lucy, meg a doktor, épp csak Drakula nem nyilatkozik közvetlenül.

Lehet, hogy lassú a cselekmény, de a filmhez képest határozottan kidolgozottabb, nincs is benne ennyi misztérium- lélekvándorlás ősi szerelemből, meg ilyenek, na meg nincs benne annyi, sőt, szinte semennyi erotika, mámor és romance.

Minden estre, figyelemre méltó, hogy jó száz éve ezt a rémregényt megírta Stoker bácsi, és rémisztő, a maga nemében. Speciel volt, amikor úgy éreztem, hogy valóban aggódom a szerencsétlen lovakért, az amerikaiért, na meg a szerencsétlen bolondért. Kinek jut eszébe egy csapat embert elszállásolni a Sárga házban?  

Hozzá tartozik, hogy egész szórakoztató tud lenni, ha az ember munkatársa Nagy Natáliás modorossággal olvassa fel Mina Harker levelét drága Lucy-nkhoz.

Szóval ez is megvolt, még sincs, este- ám halottak napja van… húúú kissé stílszerű csak.