Timothy püspök magánélete P.K.D szerint

Eddig még nem olvastam Philip K. Dicktől semmit. Látni is csak a Sorsügynökséget láttam. De most, hogy elolvastam a Timothy Archer lélekvándorlását, most már bizonyos előítéleteim szanaszét hullottak.

Lássuk csak!

Mielőtt a P. K. D. könyvet a kezembe vettem, azt hittem, hogy ez a pasas, csak valami fura scifi-s dolgokat tud írni, ahol érdekesen alakulnak az események, ahol a paranoiás főszereplő szinte megszokott, és, a végén, mindig olyan történet bontakozik ki a szemünk előtt, ami akár igaz is lehetne (jelzem, nem olvastam eddig tőle még semmit).

Ám itt van ez a könyv, amiben alig vártam, hogy legyen valami akció, paranoia vagy bármi, ami miatt úgy gondolhatom, hogy egy igazán fura könyvvel és történettel állok szemben, és ez az érzés, valahol a 100-dik oldal környékén már fel is bukkan, majd csak egyre bizarrabbá válik, a végére pedig abszolút kiteljesedik.

Maga a történet ott kezdődik, hogy Angel apósának új csaja lesz. Angel szimpatikus, örök egyetemista a férjével együtt, de dolgozik, füvezik, és él a nem mindennapi após: püspök árnyékában. Majd szomorú halálesetek árnyékolják be a nem mindennapi felfedezéseket, mert a könyv folyamán megtudjuk, hogy ki is volt valójában- egy irat szerint Jézus, hogy mit ettek az apostolok, és hogy vajon megrendül –e, az ember hite, ha felfedez valamit. Aztán az egyházias dolgokat elhagyjuk, randevúzunk kicsit a szellemvilággal, majd a mentális betegségekkel fejezzük be.

Adott-e valami újat a könyv? Igen. Mert az előítéleteim P.K. D-kel szemben megszűntek, ugyanis egy könnyen fogyasztható, komoly dolgokkal foglalkozó könyvet hozott fedél alá. Kicsit belenyúl mindenbe, nem hagyja, hogy egy adott tárgynál leragadjuk, és nem hagyja azt sem, hogy kedvencet válasszunk, majd neki drukkoljunk. Rendesen megkavar mindent, csak azért, hogy a végén, a fő bajkeverő jól jöjjön ki. A könyv vége amúgy kellemes megnyugvás, mert az idegeket az utolsó 20 oldalon pattanásig feszíti, hogy vajon mit is mondhat még, ami új.

Érdekes, hihetetlen, és vallásokat megrengető. Nekem tetszett. És, hogy olvasok-e még tőle, persze! A Különvéleményt mindenképp, és a Kizökkent időt (mert az már megvan).

Köszönet a könyvért az Agave kiadónak és @Lobo-nak. Köszi!