2011. október 23., vasárnap

júniustól októberig (olvasmány beszámoló)



5 hónapon keresztül nem adtam hírt a könyves hónapokról, Most is csak azért, mert vannak cuki kis kihívások, aminek eleget kellene tenni.  És mikor jutnak ezek eszembe? Persze, hogy a vége előtt, vagy után 1-2 hónappal…


Szóval, ahogy most állok:
Várólista 2011.
·               Bram Stoker: Drakula (folyamatban: jelenleg az 1/3-nál járok. – a filmforgatókönyv már megvolt)
·                     Christopher Moore: Csak egy harapás (check)
·                     Christopher Moore: Mocskos meló (check)
·                     Gárdonyi Géza: Ida regénye (check)
·                     Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina (check)
·                     Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
·                     Patrick Süskind: A parfüm
·                     Raana Raas: Csodaidők 1. – Az ogfák vöröse (check)
·                     Raana Raas: Csodaidők 2. – Kiszakadtak
·                     Raana Raas: Csodaidők 3. – Árulás
·                     Raana Raas: Csodaidők 4. – Hazatérők
·                     Szabó Magda: Az ajtó (check)
Tehát: 6,3/12,00

Valamint: FMK
·                     Békés Pál: A Félőlény (check)
·                     Bram Stoker: Drakula
·                     Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka (check)
·                     Gárdonyi Géza: Ida regénye (check)
·                     J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája(check)
·                     John Steinbeck: Egerek és emberek (check)
·                     Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő (check)
·                     Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina (check)
·                     Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (check)
·                     Michael Ende: Momo (check)
·                     Móricz Zsigmond: Árvácska
·                     Pierre La Mure: Moulin Rouge (check)
·                     Stephen King: A ragyogás
·                     Szabó Magda: Abigél (check)
·                     Szabó Magda: Az ajtó (check)
·                     Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval (check)
·                     Umberto Eco: A rózsa neve
·                     Vámos Miklós: Apák könyve (check)
·                     Charlotte Brontë: Jane Eyre (check)
·                     Frances Hodgson Burnett: A titkos kert

Itt megengedek magamnak olyan lehetőséget, hogy filmen nézem meg, vagy pedig már régebben olvastam, és most érdeklődés hiányában toljuk az olvasást.

Bár az utóbbi hónapokban olvastam.

Amikor Pestre utazom, rövidebb lélegzetvételű könyvet teszek magamávé J
Ilyen volt a Naiv. Szuper, vagy a Test angyala.

Vagy csak szimplán gyorsan végzek egy-egy könyvvel: Vendégkönyv, Kis kiruccanás.

Befejezetlenül hagyok egy könyvet: Amíg ti játszottatok…

Sorozatokat kezdek el: Csodaidők, Galaxis útikalauz.

Kedvenceket találok: A szél árnyéka, Lehanne: Hideg nyomon, Minden vilángol, vagy éppen 
sorozatokat teszek le- pihentetés céljából: Anita Blake. 


Szóval olvasok én, de most egy kicsit ráállok a kötelező irodalomra (a miatt szedek össze néhány csúnya pillantást…)


Csodaidők boncolgatása


A Csodaidők témakört nem bontottam ki teljesen. Hiszen hogyan lehet erről a könyvről úgy írni, hogy miről is szólna teljes valóban, ha nem spoilereznék agyba-főbe?
Tehát, az időpont közel az i.sz. után 4000 évhez. Már 130 bolygót foglal magában az Unió, ami a lakott bolygókat számlálja.

Vannak külsősök, és vannak a „nemesebb” kaveniek- akiknek vallásuk meghatározza egész életvitelüket, és élethosszukat, gondolkodásukat és tevékenységüket is. Próbálnak demokráciában, egymást nem gátolva élni, de ez a közelgő háború miatt egyre lehetetlenebb.
Érdekes politikai, társadalmi, sőt vallási nézeteket is boncolgat a téma.
Vajon felsőbbrendűek- e valóban a niesiek? Vagy a soka gyereknek a külsős világban, valóban csak életet adtak – e és jövőt pedig nem? Na meg, ha egyszer valaki úgy dönt, hogy hiba tagja egy nagy és gondoskodó családnak, hiába biztosított a felnőttkora, mégis inkább egyedül állna helyt, akkor van- e lehetősége visszakozásra?

 Vajon egy ”állami” gondozottnak mennyi esélye van normális jövőt felépítenie, beilleszkednie, és önmagát megtalálnia, vagy érvényesülnie? Egy politikai vezetőt hogyan állítatnak a legkönnyebben félre, csak hogy minél nehezebben maradhasson a hivatásánál, és minél kevesebb esélye legyen a további befolyásra?
Ha már az élet, ami adatott élhetetlen, vajon élhető lesz- egy másik bolygón? És, hogy a nagyobb jó, mennyire jó?



Ezekre nagyjából az első könyv választ ad. De van még 3 másik rész. Mindez bonyolódik-e tovább, vagy újabb kérdések keletkeznek- e? Van még néhány oldal a Drakulából, meg Dorian Grey is olvasnivaló lenne…de majd megtudom.  

(Igen, tudom, hogy az Író magyar, nem mellesleg moly tag is)

2011. október 22., szombat

Az ofgák vöröse - Csodaidők I.


Kifejezetten molyhatás. Aztán a könyvellátóé is, hiszen ott volt hihetetlenül olcsón a 4-ből 3. így akkor már egyenesen következett, hogy (lassan 1 éve) megvegyem és elolvassam.
És immáron el is olvastam az első részt.


A könyv és sorozat ismertetője tele van olyan dolgokkal, amik úgy egyébként nem vonzanák a figyelmemet. De ezekről a könyvekről rosszat még nem hallottam. Adtam egy esélyt és adok a többinek is, de fájó szívvel kell azt mondanom, hogy én, aki szeretnék minél kevesebb dologban egyetérteni a nagy többséggel, itt sem működik, hiszen, ez egy remek történet. (nem is fáj annyira…)

Szóval milyen érdekes dolgot rejthet egy jövő, amiben két része van minimum az emberiségnek. Majdnem 2000 évvel vagyunk a mától, figyelemmel kísérjük a Raas (Szabó) családot, ahogy próbálnak kitérni a közelgő háború elöl. Figyeljük három főbb szereplő életét, na meg a világot.
Állítólag kiérződik belőle, hogy az írónő lelkész lévén, vallásos dolgokat ír le. Amennyiben úgy vesszük, hogy ez egy jövőbeni élet, jövőbeni hit –és törvényrendszerrel, ez nem hinném, hogy feltűnő lenne (sőt, míg nem olvastam, eszembe sem jutott)  vagy éppen zavaró.

Tetszett. Sőt, azon kaptam magam napközben, hogy miért nem olvasom ezt most tovább (mert épp dolgoztam, vagy mást kellett (…) olvasni ), vajon mi is lesz, és hogyan is kapcsolódik össze ez- azzal. Miután végeztem az első résszel (még 2011-ben jön a következő 3) akkor vettem észre, hogy van kislexikon a könyv végén, meg kiejtési útmutató. Ezeket figyelmen kívül hagytam. Nekem a Raas már marad raas, nem pedig rasz, és majd t közben szépen rájövök, hogy mi micsoda, ki kicsoda. A végén minden- ki- derül. legalábbis remélem.




Most még olvasom egy kicsit a Drakulát, meg Cserna- Szabót, majd jöhet, a Kiszakadtak .
(De kik azok az Ofgák, és mi a vörös fityfenét akarnak?- persze, lehet, hogy erre találnék választ a kislexikonban….)

A tes(z)t angyala

Mit tesz, ha a szőke nő, rátalál a férfira? nyelvi katasztrófát...
 Parti  Nagy Lajos leírta, hogy szerinte egy nő, milyen lovesztorit tud rittyenteni szegényes szókincséből,  ám hatalmas és színes fantáziáját sem hagyta figyelmen kívül.
Épp csak annyira volt nevetséges, hogy határozottan elgondolkozzak, hogy vajon hányszor olvasok ilyet, ha már minderre immunis leszek. ha lesz olyan egyáltalán.
Remek kis történet ez Edináról, azaz Emeséről meg Dénesről, vagy álmaink beteljesedése, hiszen a dolgozó lány megtalálja élete párját a jómódú, és kisportolt producer oldalán, ha kicsit nehézkesen is, fogalmazásilag mindenképp, akkor is.
jó volt, bár tényleg kellett hozzá, hogy félvállról vegyem, és észrevegyem a határozottan kifigurázott nyelvi szépségeket. De besokalltam. így le is raktam a 90 oldalt 2x is.

2011. október 17., hétfő

Hideg nyomon filmen 0,5/10


A tegnapi folyamán elolvastam (végre) a Hideg nyomont. Aztán megnéztem a filmet. Bár ne tettem volna. Talán azért sem, mert elvett 1:51 percet az életemből, mert eddig azt hittem, hogy egy Lehanne regényből nem lehet rossz filmet csinálni, meg, mert Ben Affleck rendezett már, nem is rosszat (Good Will Hunting), és akkor elém dobja EZT!

Most határozott összehasonlítás következik, mert rémesen zabos vagyok, hogy miért is kellett egy ilyen szuper Kenzie- Gennaro könyvből, egy ilyen jellegtelen, többnyire béna, és unalmas filmet összehozni. komolyan. Ha ez a végeredmény, inkább neki se álltak volna…
Ugyanis. Szubjektív vélemények! A Kenzie és Gennaro könyvek egyik meghatározó része az, ahogy egymáshoz viszonyulnak. Eleinte (sorozat eleje- 4 könyvvel ezelőtt, vagy 3) ugye még Angie találkozgatott a volt férjével, Patricknek is volt egy barátnője, minden remekül mendegélt, hiszen volt, valami régről izzó parázs, de épp csak amiatt, hogy sikeresen tudjanak együtt dolgozni. Mert ők zseniális nyomozócsapat. Hibáznak, de a történések sűrűjében vannak, és a végén vagy megtalálják az igazságot, vagy nem teljesen, de ketten jók együtt. Már a Megszentelt Életekben is egymásra találtak – az ágyban is, és itt is- a Hideg nyomonban, mégsem ment ez a történet rovására. Sőt, ha lehet mondani, még jobb is így- valahol a sorozat elején (3-4 könyvvel ezelőtt) így is-úgy is tudja az ember, hogy ők ketten, együtt érvényesülnek a legjobban- mindenhol.

Erre itt van ez a film, ahol Angie egy néma kísérő, nem pedig a nyomozás aktív részvevője (a könyvben még gipszben is rohangál). A filmben rendesen ledegradálják a csajt. Nyoma sincs a könyvek által felépített tulajdonságokban (külsőre stimmel), de nem tesz semmit az ügy érdekében, nem teljes értékű nyomozótárs, és amúgy is annyi lényeges történést, szereplőt és mozzanatot vágtak ki a filmből, írtak át a könnyebben követhetőség, vagy puszta nemtörődömség miatt, hogy Angie viszonylag hamar ki is lép a történetből- szellemileg amúgy sem volt eddig toppon, hát itt ténylegesen is kiírták. ( a könyvben ők egy ismert nyomozópáros akik kiiktatnak néhány nagy kaliberű kétes alakot, erre a filmben csak valami lényegtelen kis páros, azt az érzetet kelte, hogy nincsen is szakmai múltjuk, pusztán vannak…)

Aztán Patrick. az ő karaktere is csalódás. Oké hogy a könyven, egy viszonylag keveset beszélő- inkább csak a történet elmesélésében merül ki a szerepe,- na! jó, meg nyomoz, de nem egy tudálékos kisfiú. Kifejezetten idegesített ez a szereplőválasztás- nem ilyen Patrick Kenzie az én agyamban. Ő sármos, intelligens, következetes, és értelmes.  A filmben valahogy eme semmitmondó tulajdonságai nemigen kaptak helyet.

NA, és akkor a történet. Kiírták a szereplők egy részét, a történetet kábé a felére húzták, csakúgy, mint a bűntényt is. A könyvben nem így van! Már a Harry Potterekben is elkezdték ezt, hogy inkább mással csináltattak meg dolgokat, hogy ne kelljen hozzá +1 szereplőt animálni, vagy, hogy rövidebb legyen a film… De szerintem ez, a történet rovására megy. mindkét esetben.

Csakhogy én adtam az előítéleteimnek, hogy:
1.       Nem lehet Lehanne regényt rosszul filmre vinni- tévedtem
2.       Nem tud rosszat rendezni Affleck- csak ha nagyon akar
3.       Két ilyen remek szereplőt biztosan nem nyúznak le egy film kedvéért, hanem a maguk valóját adják ott is. – vagy csak én értékeltem őket túl a könyvek alapján

De tudok ám pozitívat is mondani. A képi megjelenítés határozottan jó volt.  Nem hagyta, hogy a könyvben olyan részletesen leírt borzalmas, ijesztő, kétségbeejtő helyeket, szagokat, látványt, embereket lássuk. Meghagyta ezt a képzeletnek. Ezt az egyet jól tette. De csak ezt. Szerintem.

2011. október 16., vasárnap

Dennis Lehanne Hideg nyomon, avagy Angie és Patrik már megint...


Gennaro és Kenzi eddigi összes (magyarul megjelent) kalandját elolvastam. És volt, amikor kifejezetten borsódzott a hátam a brutalitástól, volt, amikor drukkoltam az igazságosztáskor, de mindig egy kifogástalan krimit kaptam cserébe.  Most sem volt ez másképp.

Hideg nyomon

- Hiszel a halálbüntetésben?
- …
- Szerintem a társadalombak nincs hozzá joga és intelligenciája. Előbb bizonyítsa be nekem a társadalom, hogy képes hatékonyan utakat aszfaltozni, majd utána hagyom neki, hogy élet és halál felett döntsön.
- Közben tegnap kivégeztél valakit.
- Ha úgy vesszük, fegyver volt a kezében. Meg aztán, én nem vagyok a társadalom.

A történet szerint eltűnik egy kislány éjjel a saját ágyából. Mindeközben az anyja épp egy barátnőjénél tévézik, vagy ki tudja mit is csinál. Aztán már az egész város keresi agyba-főbe azt a szegény kis 4 évest, amikor nagynéni, és a nagybácsi végre felkeresi az utóbbi időben már rendesen felkapott magánhekus párosunkat, akik azóta egy ideje már csodás párt alkotnak, hogy keressék meg. De nyomok nincsenek. Azaz, ha nagyon figyelünk, akkor lesznek, és némi fejtörés és szemmeresztés után egy ígéretes drogüzletbe, néhány pedofilba, majd egy kis rendőrgyíkosságba, és persze még több eltűnt személybe botlunk.
Ami azt illeti, ennek a párosnak semmi sem lehetetlen. így, vagy úgy de megoldják az ügyet, lehet, hogy, nem a legtörvényesebben, és lehet, hogy mások érdekeit előbb tartják szem előtt, mint a sajátjaikat, de sem magukat, sem a törvényen kívülieket nem kímélik. Lesz itt törött lábtól elkezdve néhány lőtt sebig, de a szívinkfartusig minden.

Dennis Lehanne arról ismerszik meg a filmvásznon is, meg a könyveiben is, hogy az olvasót vagy nézőt totál palira veszi. Nem hagyja, hogy azt higgyük, hogy a megoldás, ami kézenfekvő, igenis a végső legyen, úgy megbonyolítja a történeteit, hogy határozottan baleknak érzi magát az ember, mert nem merte elhinni, hogy semmi sem az, aminek látszik. Az ő világában senki sem patyolat tiszta. Mindenki megvesztegethető, mindenki sáros, és legfőképp kegyetlen.

Hogy miért is szeretek Dennis Lehanne könyveket olvasni? 
Mert némiképp hihetetlenre turbózza a szituációkat, a szereplőivel hiába akarnék azonosulni, mindent másképp tesznek, mint én tenném, és mert hiába győz a jó, vagy legalábbis megpróbál, mellette minden marad ugyanolyan gonosz és szürke. Nem hagyja, hogy az ember a továbbálmodozzon, öröm töltse el, hogy megoldottuk az ügyet, és minden szép és jó, hanem keményen tarkón vág, szól, hogy a biliben van a kezem, és amúgy is, ez az élet, így ne is álmodozzak semmi jóról. Mert hiába iktattunk ki egy problémát, a többi hetvenhétezer még ugyanott van, burjánzik és mételyez.

Ez a látvány fogadta a házhoz kiérkező rendőröket: két férfi a lépcső tetején, akik úgy bőgnek, mint a gyerekek, mert valahogy soha nem hitték volna, hogy a világ ilyen borzalmas is lehet. 
És, hogy még dicsőítsem egy kicsit Lehanne olvasmányait, csak egy olyan „irodalmi” személlyel találkoztam eddig, aki fel tudta venni a versenyt Kenzie-vel szimpatizmus terén. Az pedig Matt Scudder volt. (Bár hozzátenném, hogy Kenzie megítélése a Hideg nyomon elolvasása után egy kicsit romlott, de hát Scudder is sértette párszor az önérzetemet.)


Szóval köszönöm a lehetőséget @Lobo-nak és az Agave kiadónak, mert határozottan izgalmas perceket szereztek nekem ezzel a könyvvel. És hogy az érzést még kitolja, amíg csak lehet, meg is nézem a filmet. Végül is a Lehanne- produkciókban eddig még sosem csalódtam.  

2011. október 9., vasárnap

Cambridge-i gyilkosság a setétben


A Cambridge-i vérvádat @Jane Eyre by Moly.hu adta nekem kölcsön. Sokáig üdült a szobámban, mire végre a kezembe vettem- már-már játszottam a gondolattal, hogy ezt sem idén olvasom el, és visszaadom szinte érintetlenül, ám erőt vettem magamon, és mindent elhalasztva belekezdtem, és bele is feledkeztem.
A történet ideje abszolút egybevághatna, ám nem teszi az évszámok szerint a Katedrálissal, és annak folytatásával, és csak a Becket Tamásos szituhoz tudom viszonyítani, hogy a Vérvád mennyivel később kellene, hogy játszódjon, ám az akkori sötét századok éve úgy tűnik, egytől egyik ugyanolyanok voltak.
Nem mindennapi maga a sztori sem, hiszen ez akkortájt játszódó krimi szál a fő, és még a bimbódzó, majd beteljesülő szerelem sem veszi el az irányítás jogát tőle. Ugyanis, Főhősünk Salernotól a ködös Angliáig azért utazik el társaival, hogy a stettéjük (…) rabbijának és királyának kérése szerint kiderítsék mi is folyik a kontinens másik végén. Azaz, ki is rabolja, meg öldökli a szerencsétlen kiskorúakat ott Cambridge környékén. Főszereplőnk,- aki egy halottkém/orvos nő- szövetségeket kötve, némi segítséggel, na meg saját bőrön tapasztalással igenis megfejti a feladványt, és mindezt oly bravúrosan teszi, hogy az ember észre sem veszi, hogy a vége feszült, mindent megoldott, és túl rövid.   
Tetszett a kor, a helyszín, a kibontakozó romantika, és az eredeti bűncselekmény, ami megoldása nem volt egyszerű, ám távolra elnyúló következményeket rejtett magában. Jól felépített, és az ember nem tudja 200 oldal után, hogy ki is a gyilkos, na meg, hogy miért is gyilkol. És a megoldás sem mindennapi.
Nekem tetszett. 

A szél árnyéka


A fehérvári molyok kiadták lassan 1 éve a feladatot, hogy többek között el kell olvasni A szél árnyékát. Bevallom ódzkodtam tőle, de aztán beszippantott.

(röviden a tartalomról: Daniel Sempere talál egy könyvet az elfeledett könyvek temetőében, ahová azért ment, mert édesanyját elveszítve végképp elesetté vált. Elolvasva ezt a könyvet: A szél árnyékát, nyomozni kezd az író után, akit bár mindenki ismer, a könyvei a feledés vagy épp a tűz homályába vesztek. Eme kis nyomozás nem várt következményeket von maga után. )

az első 200 oldalon semmi olyan nem történt, amiről- gondoltam én- lehet írni 600 oldalt. Na de a további 400 oldal. Lenyűgöző, eszméletlenül lebilincselő, és talán még izgalmas is. Szívbemarkoló, nem eresztő, ideális regény, szimpatikus és utálható szereplőkkel és cselekménnyel.
Mesevilág, meseszereplőkkel, nem is olyan régről…kb. 100 év felölelése.
Úgy tűnik, hogy engem megvett mindenestül. Elolvasása után 3 napig minden kis porcikámmal, ébren eltöltött perceimben: éreztem az agyamban, lelkemben, gyomromban. Hiányzott, és olvastam volna. Olyan kevés könyvek egyike lett ez, amit újrakezdtem volna, ha lett volna rá idő, és lehetőség. De szeretném megvenni. A párom szerint ez csak a birtoklási vágy, ami leküzdhető. Szerintem van olyan, amit nem lehet, legfeljebb csak elhalványítani.  
Nem tartom szükségesnek, hogy tovább ragozzam, hogy mennyire tetszett, mert képtelen lennék szavakba önteni. Csak tudom, és érzem, hogy az imádat, amit más könyvnek tulajdonítottam, már másé lett… 

Azok az évek könnyen megfosztották az embert az ártatlanságtól, a gyerekkor vége pedig olyan kiszámíthatatlan volt, mint az állami vasút.

2011. október 5., szerda

Naiv és Szuper


Naiv: Szuper!
Születésnapomra kaptam meg. Tehát kellett hozzá fél év, egy olyan nap, amikor Pestre kell mennem, és nincs kedvem könyvet cipelni, mivel a vaskos könyvből már csak pár oldal van hátra, és azt hihetetlenül gyorsan kiolvasnám utazás közben.
Szóval kellett hozzá egy nap- és kiolvastam.
Már megvolt a Doppler- és az egy hihetetlenül életszagú, embertelenül jó történet volt. Kellően elvetemült, fantasztikus, és agyament. Erre jött most egy Dopplerrel totálisan szembenálló ember: gyámoltalan, határozatlan, nem tudja mit is akar, bár ő is ugyanolyan elveszett.
Csakhogy ő nem az erdőbe vonul ki egy sátorral, hanem a bátyja lakásába, ütögetős játékot játszik naphosszat, és, szép lassan de ő is ráébred, hogy miért is él egyáltalán. Csak addig még elemzi a fizikai alaptörvényeket, megismerkedik egy kisgyerekkel és egy lánnyal, majd szép lassan rájön, hogy a testvére nem is olyan fajankó, mint eddig gondolta.
Ez alatt mindenki értelmet akar találni az ő életének, és ő is fárasztja magát a listáival. Amúgy én is elgondolkodtam némelyiken…

Hogy miért is tartom zseniálisnak Erlend Loe történeteit, hát azért, mert nem a szuper-fantasztikus univerzumot próbálja leírni, történetet szőni általa, hanem a leghétköznapibb, kissé kirívó esetet veszi alapul, és kellően jó nyelvezettel szórakoztat. Épp csak annyira, hogy semmiképp se vegyük komolyan.  (a főhősök mindig olyat lépnek meg, amire úgy, amúgy mindenki vágyik- én tutira-, csak nincs hozzá merszük.)  
Ás, hogy naiv lenne… nem hinném. De hogy szuper, az biztos.

Én úgy hiszem, senkinek nem lenne szabad egyedül lennie. Hogy együtt kellene lennie valakivel. Barátokkal. Azzal, akit az ember szeret. Fontos, hogy szeressünk. Azt hiszem, ez a legfontosabb. 

Galaxis útikalauz... stp...


 
Egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy a 2011-es célkitűzéseimet felváltotta a
Nagy Könyv kihívás, hiszen ez a könyv is abban a felsorolásban szerepel, nem pedig az én akármelyik listámban (legfeljebb az egyszer elkezdtem, de félbehagytam, majd máskor folytatomban…)
Szóval elolvastam a Leghosszabb trilógia (?) első részét az ötből…a többit majd később.
Jelentősen könnyítette a helyzetem, hogy ezt a könyvet kölcsönbe kaptam, egy 180 oldalas kiadványban (általam olvasott könyvek 2/3-a biztos, hogy ebbe a lapszámba tartozik….)
és láttam is a a hollywood-i szuperprodukciót, így elég nagy kedvet kaptam a tényszerű közlés tovakövetéséhez.

Szóval tekintélyes mennyiségű Vogon költészet, galaktikus gégepukkasztó, és Marvin leszármazottai által generált depressziótól kezelve eljutottam odáig, hogy végre megosszam az internettel (2 hét nem sok), hogy elolvastam, és tetszett. Bár, aggályaim a következők:
-          hogy lehet az, hogy a filmet annyira kifacsarják, hogy kevesebb poénnal, de mégis egy szórakoztató 2 órás mivoltot hozzana létre?
-          valamint a film alapján vártam volna némi szerelmi lángolást Trilli és Artur szempontjából…
-          a filmen is határozottan szórakoztató Marvin, de ő a könyvben inkább kiteljesedik: a végén, amikor öngyilkos lesz az űrhajó…, és a Mindenek válasza- olvasás közben láttam magam körül a jelenetet, és hogy leminimalizálták a film kedvéért…

Szóval úgy, amúgy tetszett a film is, meg a könyv is. A könyv semmivel sem jobban, mint a film. –nekem a kettő határozottan kiegészíti egymást- vajon mit fogok csinálni a következő részeknél, amikor már nem lesz filmtámogatottságom???