Spellmann-ék nyomoznak- Fruzsina nevet

A Spellmann-ék életét bemutató könyvet sokszor láttam a molyon, sokszor láttam a Postán.

Aztán láttam a molyon, hogy vicces, jó, élvezetes, hát akkor miért is ne. Amíg meg nem jön az új PKD, addig semmi nagyobb kaliberbe nem szabad belefognom. Gondoltam én.

Nem is volt nagy kaliber, mégis, eszméletlenül jó volt. Lebilincselt, szórakozatott, csak kicsit idegesített. Pont, mint egy véres-nyomozós Meg Cabot.

Nekem bejött, és ajánlom másnak is.

 Vicces volt, hogy senki sem normális ebben a családban, sőt, hogy mit meg nem csinálnak egymás bosszantása érdekében.  A kitalált bosszúelemek nem voltak egyáltalán unalmasak, sőt, mindig újabbak jöttek elő.

Adom kölcsön azoknak szépen sorban, akiknek ajánlottam. Határozottan megérte azt a 600 Ft-ot. És érdekelne a 2. rész is.

"Habár Albert és Olivia automatikusan a tökéletesség 

megtestesülésének látták elsőszülött gyermeküket,

 csak akkor döbbentek rá, mennyire hibátlan is 

David valójában, amikor két évvel

 később az én világrajövetelem 

összehasonlítási 

alapként 

szolgált." 

Prérifarkas Blues

Christopher Moore életművét akkor itt kivégeztem vala, ha csak nem vesszük, az Ördögöd van!-t, ami nem jelent meg még Agave-s köntösben, ha jól tudom … de az is lehet, hogy ezt is rosszul.

Na, szóval. Legyen a téma a továbbiakban Egyedül Vadászó Samson, és Prérifarkas.

Tehát.

„Samson Egyedül Vadászó éli az indián fiúk békés életét, mígnem tizenöt évesen kénytelen elszökni a varjú indiánok rezervátumából. Ma már sikeres biztosítási ügynök, van Mercedese, lakása és egy üres, kitalált élete. Nem sokkal a harmincötödik születésnapja után a végzet a szerelem veszélyes ajándékát kínálja fel neki egy Calliope nevű lány izgató alakjában… valamint egy átkot egy ősi indián isten, Prérifarkas kéretlen betoppanásával. Prérifarkas, a pajkos, csínytevő istenség azért jött, hogy a nyugalomból káoszt korbácsolva felébressze Samben a misztikus mesélőt, és közben csúnyán elcsessze az életét.”

Amit én tudok mondani. Akciójelenetek, hollywoodi sztori vezetés, Moore gyengusz humormorzsái, de ezek, kellemes percet okozó rötyögős humormorzsák. Legyen itt szó, ez alatt, mondjuk, a valláshoz viszonyulás megközelítésiről: leprikon, bagoly vagy az ügynöki hozzáállás, orvosi hozzáállás, és Gabriella neve ihlette versike satöbbi.

Hogy ezt a könyvet nagy valószínűséggel Moore írta, csak onnan tudhatnám, hogy obszcén szavak használata elegendő- Moore-hoz képest-, idióta, semmitmondó, humorcélú a történések hada,  és döbbenetes végkifejlet, sőt, történet.

Nekem tetszett. Bár nem hozza azt a minden oldalon 3 másik vicces- marhaságot, mint a Biffben, de attól még jó.

És hogy miért is csípem Moore-t? Mert egy világvallásból, mert etnikumokból olyan sértődős poénokat, sztereotípiákat és bődületes marhaságokat tud kihozni, hogy lehet, hogy inkább a fordítót kell isteníteni? De megsértődni nem érdemes. Meg felhúzni az orrokat sem.  

Aznap amikor megszülettem

Kedd volt, és azóta: 9767 nap telt el. Ezt a Facebookon mondta meg a computer.

Arról nem beszél, hogy napos volt-e az idő- ha nagyon akarnék utánanézhetnék, hogy milyen bel, esetleg külpolitikai dolgok történtek, de ha nagyon akarnék, elmehetnék a megyei könyvtárba, aztán jól megnézhetném. A lényeg az, hogy egy olyan adatra bukkantam, amivel nem tudok mit kezdeni.

Ha elmennék jósnőhöz/csillagászhoz/akárkihez- boszorkányosdit játszani, kellene az óra: perc. Már 10 éve tudom, hogy meg kellett volna kérdezni. Anyukám mindig valami reggeli 6:30-ról beszélt,  hogy a régi szomszédasszonyunk vitte be, aki, miután kijött a vizsgáltról megkérdezte, hogy na, milyen volt? Mert az orvos- aki megszültetett, állítólag szép volt. De anyukámat akkor ez nemigen érdekelte, ő csak leöntötte a torkán azt a gusztustalan szmötyit, amit a csap felett kellett magába dönteni, mert ha visszajön a nővér nem örült volna … szóval legalább szép orvos segített a világra.

Aztán anyukámmal kapcsolatban azt is tudom még, hogy mielőtt megszülettem volna- 2 héttel korábban jöttem- az anyai nagyszüleim vendégeskedtek egy hétvégét nálunk, és az édesanya ugrott minden szóra, mozdulatra, és ritka hisztis, és házsártos volt. Ekkor anyai nagyanyám kijelentette: Na, meg fog születni ez a gyerek! Előbb, mint gondolnánk! Persze azt nem vette figyelembe, hogy életem 17 évében, amíg ismertem őt,- Nagyanyámat-  mindig puskaporos volt a levegő körülötte…

Na, meg még azt is tudom, hogy apukám melyik telefonfülkéből hívta a mentőket. És, hogy a kisebbik bátyámmal sétált haza Édesanya az oviból, és engem toltak a babakocsiban, és ekkor a tesóm megkérdezte, hogy Ugye Édesanya nekünk van a legszebb kisbabánk a világon? És a tesómat- őt- hívtam TAI-nak…

Na, mindegy, szóval amikor apukámat kérdeztem, hogy pontosan mikor születtem, határozottan kijelentette, hogy ő most ezt honnan- hiszen nem volt ott? J

Hát ez az. És ez csak egy dolog, amit innentől kezdve, hiába is állok neki akárkit is megkérdezni. Mert ha csak azt veszem, baromi sok mindent nem tudok- és már nincs is kitől. Többségük nélkül marha jól el lehet lenni, mert nem kellenek az életvitelhez.  Legyen szó: családi pletykákról, kapcsolatrendszerekről, informatikai dolgokról, vagy a router jelszaváról!!! Nem tudom a router jelszavát- és már nagyjából mindennel próbálkoztam, amivel a magamfajta laikus próbálkozhat- pár napon belül, egy újabb drasztikus dolog fog ez ügyben intéződni, de a lényeg az, hogy amúgy ez is homály- a ködben információ.

És ez az oka többek között, ami miatt sajnos Grecsó Krisztián fiatalúr Elférsz mellettem könyvét hanyagolom. Mert, hogy lehet az, hogy állandóan sírnom kell, Dunát fakasztok az egyes történettöredékektől vezérelve. Hát úgy. Máshogy, és mást éltünk át, de sajnos, ezek olyan dolgok, amiket már úgysem kérdezhettem meg. És már nem is tudom őket megkérdezni  

Wass: Funtineli

Kedves Emberek, akik kíváncsiak vagytok a Funtineli boszorkányra!

A Funtineli boszorkányban érdekes gyerekkora volt.  Egy emberel - aki azt mondta, hogy az apja- költözött az Urszuba, a víz mellé faházat épített, csapdákat rakott a hegyoldalba, és élte mindennapjait. Aztán az ember, egyszer nem jött haza. Elvitték, mert lecsapott egy embert. Így az urszubeli szőkeség egyedül maradt. Várta az embert, közben boldogult. Kapott segítséget is, pedig nem kért. Megismerkedett kedves és csöppet sem kedves emberekkel. Duplázta vagyonát, és szépen nőtt. Majd beütött a krach egy cigányasszony személyében.

Majd a Komárnyikra költözött, felnőtt, és igenis, boszorkánykodott. Majd történt mindenféle, amit ha most ide leírnék, spoiler felirattal kellene írnom.

Tehát, nagyon tetszett. A tájleírás, a szereplők és a történet. Nem maradtam tőle csöndben, de izgultam, hogy mi és hogyan történik Tipikus lányregény, csak épp nem szőke a herceg, és nincs happy end sem.  

De azt hiszem, egy időre már befejeztem Wass Alberttel az ismerkedést. Elolvastam ezt a meséjét, és sokkal job volt, mint amire vártam, ám ezzel annyira magasra tette a lécet, hogy nem kísérlem meg a léc mozgatását.

Amennyiben más is vállalkozna a könnyen elolvasható 3 kötetre, csak nyugodtan!

(Milán elakadt a 2. kötet elején. Lassan, de biztosan halad.)

Üdvözlettel: Fruzsina

Út a Funtinelre- nálam

Ebben a kis bejegyzésben szeretnék közzétenni néhány momentumot, ami mind a Funtineli boszorkánnyal kapcsolatos (egy idő után már határozottam Wass Alberttel ) . Némi idővonal, hogy, hogyan is kerültünk mi viszonylag szoros kapcsolatba.

Egyen a kezdet 2010 szeptembere, amikor is gyülekeztek a Fehérvár (környéki) molyok a Kávészínház kávézóban, az első molytalira, az ős FMK-ra. Amiből aztán lett is nem kis csoda, egyéves ottalvós buli, Keménymag, FMK-s kihívások 1-2, már a második ajándékozásra készülünk, és aki egyszer jön, jön még máskor is, na mind1- elkanyarodtam.

Szóval ez egy kellemes pénteki nap volt, a lila örök kedvenc pulcsikám volt rajtam persze bele is sültem rendesen, és vártam Piciszuszt a fehérvári autóbusz állomáson, de helyette Morn talált meg elsőként. Szóval, akkoriban Piciszusz olvasta azt a retró babkék, meg rózsaszín borítós Funtinelli kiadványt a második résznél járt. Meglátta nála DAndrea, és elmesélte, hogy ő bizony az utolsó részt úgy olvasta, hogy ki sem jött a szobájából csak enni és pisilni (asszem), mert ő annyira jól érezte magát fenn a Havasokban.

Aztán múltak a hetek, és csak hallottam, hogy Wass Albert ilyet írt, meg olyat írt, és aki egyszer elkezdi őt olvasni nem is akarja sosem abbahagyni. Aztán, egy január 6.-ai nagyszabású szülinapi partin megkaptam az ukászt, hogy ne vesződjek a boszorkányokkal, legyen: inkább Adjátok vissza a hegyeim!

De egészen addig mindenki, kivéve Jankát, azt mondta, hogy Funtineli. Aztán Eszter barátnőm bejelentette egy Műhelyes estén- azt hiszem az első volt, hogy bizony őneki annyira hatott ez a könyv, hogy komolyan elgondolkodott, hogy igenis, az ő leányának is ez legyen a neve (Nuca)- nem ám Honória … bocsánat.

Aztán május 01-én hajnalban találkoztam a jövendőbelimmel. A Kafkabeatben ünnepeltem a születésnapom egy kafkás bandámmal, és Marcsikámmal pár perc alatt annyira leittuk magunkat a kellemesig, hogy egy idő után- olyan fél 4 felé jelzett a gyomor- hogy enni kellene. Marcsival elindultunk a pult felé, ám őt beinvitálták, ő elfelejtette, miért is jöttünk, így tudtam merre szoktak lenni a zsíros kenyerek, hát, leültem oda. Ott már nem voltak zsíros kenyerek, ám volt egy Milán (aki még véletlenül sem Kundera), akivel már előtte a mosdóban összefutottam, és azt hitte író ,vagy orvos vagyok- pedig csak egy gyereket osztottam, hogy miért akar engem arról meggyőzni, hogy ő író..na mind1. Egyébként ebben a mosdóban alig 3 héttel később együtt pisiltem Grecsó Krisztiánnal.

Szóval Milán is odáig volt Wass Albertért, bár még nem olvasott tőle, és csak azért istenítette, mert a radikális magyarságérzetét ez simogatja. Na, szóval ez volt május, és még mindig nem olvastam Wass Albertet. De Funtineli helyett már Adjátok vissza a hegyeimet!-ben gondolkoztam. Aztán lakásfelújítás- augusztus- környékén már igenis rávettem magam az első Wass Albertre.

Wass Albert jól ír. Szépek a leírásai, szenvedek én is főhőssel, olyan világot vetít elém, ami irigyelni való, mégsem cserélnék vele. Na meg aztán nem óhajtok háborút megélni, és ez az ember megélt egyet kettőt. Próbáltam úgy olvasni az Adjátok visszát ..!, hogy  nacionalista érzelmek ne befolyásoljanak, és így egy szomorkás, életszagú történet hiteles leírását olvashattam. Aztán elragadtak a kihívások, és csak január- 2012- adott lehetőséget, hogy elcsípjem.

Három kötet, kínálta magát- nem a retró babék-, hogy együtt olvassunk. Így én elolvastam az első kötetet, alig két este alatt.  Milán akkor kapta kezébe, mikor én a másodiknak ültem neki. Amíg ő elolvasta az első kötet 130 oldalát, addig én a kicsivel több, mint 300-at.  És én minden nap előbb feküdtem 1-2 órával. de nagyon kis viccesek lehettünk, ahogy olvastunk- és olvasunk is.  Bár én nem sokára, mondjuk, pár óra múlva bizony befejezem, ő pedig még a 2.kötet közepénél jár valahol (mert neki 2 óra =50 oldal- hiába mondom, hogy olvasni kell nem kívülről megtanulni)…szóval 1 szó, mint 100 ezzel a Funtineli meséjével valami más a helyzet. Ez egy fenomenális történet, egy tipikus lányregény, csak épp a havasiak stílusában.

Egyik nap már rákerestünk bizonyos szavak pontos jelentésére, mert hát az, hogy állandóan csak tapogatózunk a jelentések között. A Plájász-pajbász szókapcsolat napokig elhagyta a számat, mindenre mondtam, arra is amire nem kellett volna- csak hát olyan jó a csengésük. Na meg hogy Han!-nal kérdezünk vissza. Azt hiszem ez a pár nap a Funtinelen, örök emlék marad mindkettőnknek. Bár ahogy hallom, ezzel mindenki így van.

Nem is sokára, majd írok eme remekműről. Jaj olyan izé lenne, ha aztán a Katedrális, meg Holt költők társasága mellé bekerülne, mint kedvenc… na, de majd. még van 100 oldal vissza…

Angyali -marhaság- játszma

Zafón bácsi engem a szél árnyékával megvett, le, a lábamról. És úgy voltam vele, hogy nem hinném, hogy másodszorra nem csalódás lenne a lelkem, így nem, nem veszem meg, olvasom el az Angyali játszmát. Aztán Szabina megvette. Mondta, hogy ő bizony kölcsönadja, ha elveimet félreraknám egy könyv erejéig. Ám én tartottam magam. Aztán Ervinke kirakta a molyra, face-ra, hogy bizony ő elolvastam, és jobban tetszett neki a Szél árnyékánál, mert tisztább, jobb és amúgy is!

Tehát egye- fene, mindek nekem elvek, igények, magányos gondolatok, mégis megadom magam. És újra megtudtam, hogy nem hiába szab az ember magának játékszabályokat, hogy egyszer kétszer már megégettem magam, szóval oka volt annak, hogy úgy gondoltam, nem olvasok második könyvet…

De kiolvastam, és óóóóriásit csalódtam a kedvencemig ajnározott íróban. Komolyan!

Már ott gyanúsnak kellett volna lennie az egésznek, hogy Stephen King írta az ajánlót, és mivel én őt olyan hú de sokra nem tartom, bár nem is olvastam sose tőle semmi, de megalapozta a hírnevét nálam egy film- a Gonosz- , és az betette a kiskaput. Na, szóval ez sem tűnt fel, így nagy hévvel nekiálltam, és jajj…

A fülemüle:

„A húszas évek Barcelonájában egy titokzatos idegen felkeres egy reménytelenül szerelmes fiatal írót. Visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki: rengeteg pénz, és talán egyéb jutalmak is várják, ha megbeszélt időre megírja a Könyvet, amely mindenek feletti hatalommal bír. Az író elvállalja a munkát, és ezzel ördögi csapdába kerül; hidegvérű gyilkosok, kegyetlen kopók, áruló barátok és csalfa szerelmek kísérik temetőkön és kísértetkastélyokon át, hogy végtére is leleplezze azt, aki a szálakat mozgatja.

Kezdődjön hát az ANGYALI JÁTSZMA…

Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka című első regénye hatalmas nemzetközi sikert aratott. Művei több mint negyven nyelven jelennek meg, páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényeivel olvasók millióit hódította meg világszerte. Lenyűgöző új regénye valóságos labirintus, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel. 

„Egy regény tele ragyogással és rejtélyes útvesztőkkel. Fantasztikus olvasmány.” 

– Stephen King”

Szóval.

Csalódtam a könyvben, mert béna a történet. Azaz. A történet szerint beteg író, álnéven ír, nem szereti a nő viszont, sőt, egyetlen barátja hátba támadja, egy másik barátja nem képes nézni gyötrődését. Majd egy angyalkitűzős könyvkiadó felajánlja a lehetőséget, hogy minden gondtól megszabaduljon, cserébe egy könyvért. Aminek a témáját, ő, a rendelő ad meg. A felkérés elfogadása után, pedig határozottan elindul a sületlenség, kergemarhulás, némi sejtelmességgel, homállyal, vérrel, és kísértetiességgel.

Nekem ez így nem tetszik.

Sajnálom, de 600 oldalnyi marhaság, aminek a végén az derül ki számomra,

1. elvesztegettem az időt valami olyanra, ami helyett annyi minden mást csinálhattam, ne adj Isten olvashattam volna

2. tömérdek törvénytelen, erénytelen, és borzalmas dolog megtörténte, véghezvitele után, csak úgy simán le lehet élni egy életet.

3. Tudtam én, hogy nem szabadna elolvasnom- nota bene!

      Kapott 3 csillagot az 5ből Miért? lövésem sincs. Talán mert Sempere, meg az elveszett könyvek temetője benne van, szimpatikusan van benne, és mert a nagy szerelem nem teljesedett be. (ez nem spoiler)

  

2011-ben történt egy és más.

Először is, nem váltottam munkahelyet. Megrögzött szingliből kapcsolatos ember lettem, és végleg, és visszavonhatatlanul árva is. Volt rengeteg pici jó dolog, mert barátok mindenütt, lakásfelújítás, ami együtt sokkal könnyebb, rengeteg program, meg némi pihenés is becsúszott.

Aztán novemberben, már nem láttam a dolgok végét. Édesapám bekerült a kórházba, és nem meghalni indult. De aztán december 21.-én inkább elment egy másik helyre. Szerencsére vele tölthettem időm túlnyomó részét. Majd, mikor fel kellett volna dolgoznom a történteket, gyorsabban kellett a törvénynél lépnem, így felgyorsultak az események. Januártól már a család csak nagy üggyel-bajjal viheti akárhová is a hamvakat, de az biztos, hogy folyóba, tóba, tengerbe nem szórhatja. Így december 30.-án szűk körben elbúcsúztam tőle. És fel sem ocsúdtam, már 2012 volt. Amit átaludtam. most is betegen vagyok itthon, kellene egy csomó dolgot csinálni, csak hát zúg a fejem. de az élet megy tovább.  

2011- a könyvek szempontjából

Eltelt egy év. Jelenleg pont az évi első betegséget kezdem kiheverni, nem adok neki kiteljesedésre lehetőséget.

Nézzük könyvek szempontjából az elmúlt évet.

Tehát. Kihívásokat vállaltam, teljesítettem, és olvastam.

Először is, jól, megszenvedtem a 12 könyvvel 12 hónap alatt. Valahol az 5. környékén határozottan elakadtam, majd novemberre bedaráltam mindet. Idén már nem is jelentkeztem rá.

Aztán meg az FMK is adott feladatot, na, azzal jelentősen lemaradtam, de majd, ha végre megírjuk a felmérőt, akkor majd megtudom, mégis mennyire J

 Egyébként a moly.hu szerint 79 könyvet olvastam, el, amiben benne van a Biblia is, amit nem, nem olvastam el. Azzal határozottan lassan haladok. Csak 4 könyv van, amit elkezdtem, majd nem fejeztem be, és nincs benne az, amit ma fogok kiolvasni.

Találtam új kedvenceket: Satrapi, Foer és Zafon személyében.

Vettem rengeteg könyvet. Határozottan szerencsém volt  májusban, mikor is a Vasúti könyvtárban mintegy 13 könyvet- klasszikusokat egytől egyig, 100 Forintos darabáron vettem. Ezen kívül, kaptam néhányat ajándékba, némi reciért cserébe az Agave-től, kaptam mindenki mástól is ajándékba, na meg magamtól vadi újat, dedikáltat, és hiánycikket is.

Volt, amit befejezése után azonnal újrakezdetem: Pixel, és amit idő hiányában nem: Csodaidők .

Sorozatból csak Anita Blake ment idén- elég hamar be is fejeztem, még nem jött el az idő a folytatásra, néhány klasszikus, ponyva, és képregény is elolvasásra került.

Szóval, idénre tanultam a múltból. Magamnak kreáltam 1 kihívást, hogy nem befejezett könyveket, és amit már ideje lenne elolvasni - olvasódjanak ki. És van még egy tucat, aminek a határideje még javában tart. Azokat is van némi esélyem bevégezni.

 Jó volt, tömény volt, ennyi volt. 2012 vár rám. és a könyveimre J