Christopher Moore életművét akkor itt kivégeztem vala, ha
csak nem vesszük, az Ördögöd van!-t, ami nem jelent meg még Agave-s köntösben,
ha jól tudom … de az is lehet, hogy ezt is rosszul.
Na, szóval. Legyen a téma a továbbiakban Egyedül Vadászó
Samson, és Prérifarkas.
Tehát.
„Samson Egyedül Vadászó éli
az indián fiúk békés életét, mígnem tizenöt évesen kénytelen elszökni a varjú
indiánok rezervátumából. Ma már sikeres biztosítási ügynök, van Mercedese,
lakása és egy üres, kitalált élete. Nem sokkal a harmincötödik születésnapja
után a végzet a szerelem veszélyes ajándékát kínálja fel neki egy Calliope nevű
lány izgató alakjában… valamint egy átkot egy ősi indián isten, Prérifarkas
kéretlen betoppanásával. Prérifarkas, a pajkos, csínytevő istenség azért jött,
hogy a nyugalomból káoszt korbácsolva felébressze Samben a misztikus mesélőt,
és közben csúnyán elcsessze az életét.”
Amit én tudok mondani. Akciójelenetek, hollywoodi sztori vezetés,
Moore gyengusz humormorzsái, de ezek, kellemes percet okozó rötyögős humormorzsák.
Legyen itt szó, ez alatt, mondjuk, a valláshoz viszonyulás megközelítésiről:
leprikon, bagoly vagy az ügynöki hozzáállás, orvosi hozzáállás, és Gabriella
neve ihlette versike satöbbi.
Hogy ezt a könyvet nagy valószínűséggel Moore írta, csak
onnan tudhatnám, hogy obszcén szavak használata elegendő- Moore-hoz képest-,
idióta, semmitmondó, humorcélú a történések hada, és döbbenetes végkifejlet, sőt, történet.
Nekem tetszett. Bár nem hozza azt a minden oldalon 3 másik
vicces- marhaságot, mint a Biffben, de attól még jó.
És hogy miért is csípem Moore-t? Mert egy világvallásból,
mert etnikumokból olyan sértődős poénokat, sztereotípiákat és bődületes
marhaságokat tud kihozni, hogy lehet, hogy inkább a fordítót kell isteníteni?
De megsértődni nem érdemes. Meg felhúzni az orrokat sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése