Először a piros pöttyök kerültek rám, alkoholos filccel. Aztán a tükör, székben forgás, majd a fejem hátrahajtása, támasztása, majd a szem kinyit. Egy eszméletlenül hosszú műanyag csőszerű dolog került a látómezőmbe (szemüveg nélkül…) ami azért kerül az orromba, hogy ne szurkáljanak össze-vissza. És megvolt az első, a második és a harmadik lyuk. Az első fáj, de még viszonylag csendben tűrtem. Na, a harmadiknál már nem voltam csöndes…
Majd az este folyamán, már amikor ásítanom kellett, olyan fájdalmakat éltem meg, amit még sosem … bár még mindig kevésbé volt fájdalmas, mintha mondjuk, kasztrálnának, vagy még egyszer szúrnánk valahová, és felbecsülhetetlen örömmel töltött volna el egy orrfújás.
Aztán reggel már azt is muszáj volt.
De ezek a szenvedések kellettek ahhoz, hogy ne azzal legyek elfoglalva, hogy életem eddigi legnagyobb bálványa megnősüléséről így (ahogy) értesüljek, és ezúton nyilallt belém a tudat, hogy lehetek akármennyire is intelligensnek tűnő, van, amit a könyvekből nem tanultam meg. Az a valami a logikus gondolkodás… Na persze, hogy aztán órákkal később az első fiúmról is kiderüljön, hogy igába hajtja a fejét, nem is akárhogyan-, de ez nem zavar.
És most az sem annyira foglalkoztat, hogy én mikor és kivel, hanem inkább az, hogy hogyan, és mi kellene hogy túljussak azon a tényen, hogy naiv vagyok, magamat hajlamos becsapni, és éretlen, magával nem tisztában levő boldogtalan ember. (próbálom a jégert)
Úgyhogy a szúrások, csak figyelemelterelő jellegűek. a fülem tetején lévő fáj is, de pár hét és vége a fájásnak…remélem addigra a fejem lágya is benő…ideje lenne.
(Ja, és szemmel láthatólag érdekesebb, ha nem a könyvekről írok, hanem a saját kis életemről dünnyögök össze-vissza)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése