Nem azért rémálom, mert csupa gyerek- ne’aggy’isten angol kisfiúk hada-, hanem mert ezek olyanok, mint az állatok. Nem, mint a Legyek, hanem mint a vadak.
A Legyek Ura
Már karácsony óta várt rám ténylegesen, fizikai valójában a könyv, a várólistán, már mióta is volt fenn, hát, régóta az egyszer tuti.
És most el is olvastam. Bele is telt némi időbe, mert annyira a nyelvezet nem tetszett- nem olvastatta magát, a történet nemigen kötött le, inkább csak rágódtam rajta jó sokat, hogy kivel mi lesz és miért.
És a könyv vége előtt alig 30 oldallal megnyílt a pokol, és megtörténik minden, amit elképzelni sem lehet. Na, jó, nem minden, de azért alig várom, hogy némelyik Lost! rész, vagy az Andokban rekedt sportolók
története megelevenedjen a szemeim előtt Ralf, Röfi meg a többiek képével.
Sajnáltam azokat a szerencsétleneket, és azon töprengtem nem is kicsit, hogy vajon tényleg mindez az ösztönösség, vadságra való hajlam mindenkiben megvan, és csak kifejezetten néhány dolog hozhatja –e felszínre, vagy vannak olyanok, akiknek nem is kellenek hozzá impulzusok.
Valahogy azt vártam a könyv végére, hogy Ralf felébred otthon, hogy rosszat álmodott. Pedig tudtam, hogy ez nem így lesz…
Nekem tetszett, örülök, hogy az enyém, és ha a gyerekem idióta lesz, a kezébe adhatom. (…)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése