Mindig Állásinterjúra menvén, vagy ott ülvén fogannak meg a csodásnál csodásabb gondolatok az életemmel kapcsolatban.
ma például az történt, hogy nem elég, hogy ömlik az égi áldás, bőkezűen mérve, de a zebránál állva nem úgy jön egy alattomos szürke ignises baromarcú, hogy telibe kapjon a pocsolyával?
Ha nem fehér blúz lett volna rajtam, és nem épp interjúra igyekeztem volna, nem zavart volna…ennyire. De így, kerestem az összefüggést kedvenc könyv- és filmhősöm életével: Bridget Jonessal. Mert hát a 2. részbeli pocsolyás eset , hát persze, hogy a szemem előtt lejátszódott. Csak én nem a szerelmemhez igyekeztem épp.
Meg én nem feküdtem le a főnökömmel, és ezért keresek másik állást. jut eszembe, mennyire tuti az első részben, a filmben, amikor az interjúkon szerepel? – a gyerekes, meg háborús helyzetek JJ
Persze nálam nincs ilyen.
És az mennyire érdekes, hogy egész reggel zuhog az eső, addig tutira, amíg hazaérek, mert buszok elkerülnek, így gyalogolok, nem is baj, mert agyalhatok, és mire hazaérek, basszus, verőfényes napsütés!
Ez az én formám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése