N. Sparks bácsi egy újabb meséje- egy ideig számomra az utolsó is...
Csak, hogy legyen valami kivetnivalóm: a vége...hát, nagyon hapy end. nem kedvelem az ennyire nagy megnyugvást a filmek végén, de azthiszem, ez van, és ezt kell szeretni, és ha nekem nem is, mindenki másnak ez volt a tökéletes végkifejlet.
Tetszett, hogy keretes a szerkezet, hogy végülis az igazinál lyukadtak mindketten ki. És, hogy ha csak egy kis ideig is, de néha visszatért a néni. ha jól sejtem a gonosz Alzheimer a ludas.
Tetszett, a nő , aki játszotta Eli-t, (a Sherlock H-ban figyeltem fel rá, aztán Időutazó feleség lett, itt meg világos barnán kamaszlány). R. McAdams- talán...A fiú- számomr aismeretlen, de van benne valami ... bár a szőkék valahogy nem bizalomgerjesztőek számomra.
A kettőjük fiatalkori története, nem hordozott újsonságot, csak a keret, az, ami többet vitt a dologba, mint amennyire hivatott. Meg talán az, hogy a lány anyja megmutatta, hogy milyen is, ha megbotlik az ember.
Mindenesetre, jó, ha az ember nem a világháború alatt kénytelen élni, és jó, ha egy ekkora szerelmet talál magának. Kissé negédes- de néha ilyen is kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése