Patricia Briggs első magyarul is megjelent könyvét úgy harangozta be a kiadó, hogy azoknak ajánlja, akik szeretik például Laurell K. Hamiltont, vagy különösen érdekli őket a misztikus lények alkotta világ. Erre felkapván fejem, meg is igényeltem, kézhez is kaptam, majd csodák csodájára el is olvastam ezt a könyvet. (Ezúton is köszönöm Lobonak, valamint az Agave könyvkiadónak a példányomat)
Megszólít a Hold
A fülszöveg szerint megismerkedhetünk Mercedes Tompsonnal, aki egy olyan városban autószerelő (elvileg csak és kizárólag Volkswagenekkel foglalkozik), ahol nem egy- vagy két, hanem jóval több misztikus lény tanyázik.
Kezdetben
, legyen, mondjuk ő az első, aki egy prérifarkas. Eredeti gondolat, hogy egy prérifarkasból csináljunk, misztikus élőlényt- erre nem hinném, hogy volt már példa. Mert hát ugye tekinthetjük megszokott fajtáknak a vérfarkasokat (pipa), manókat (pipa), vámpírokat (pipa)- bár nem állat, mint ahogy a boszorkányok (pipa) sem. Nincsenek viszont egyszarvúak, sárkányok és még ki tudja mi minden.
Szóval a könyv története szerint Mercy nagyon irgalmas és Szamaritánus, mert befogad egy
szerencsétlen vérfarkast, aki csak enni és dolgozni akar, majd nem sokkal később ezt a szerencsétlent kiiktatva találja a saját verandáján. (célszerű itt megemlítenem, hogy a két esemény között eltelik kb. 2 -3 nap, az autószerelő megöl egy farkast, és hallunk egy vámpírról meg egy emberről, akik valami érdekes dologra használják a fiatal vérfarkasokat, akik ennek nem nagyon örülnek) Gondolhatnánk, hogy valami köze van az áldozatnak az újdonsült drogügyletekhez-, vagy akár (a mily véletlen) a szomszédban lakó Alfához (aki szép- ez is milyen meglepő). És aztán elkezdődik a történet, ami fordulatos, és mintegy 200 oldalon keresztül taglalódik. Ám az esemény a vége felé olyan érdekesen alakul-, amire én sem gondoltam volna, ahogy más sem.
A könyv vége felé tűnt fel először, hogy vagy felületesen olvasok, vagy az írónő elsiklik bizonyos dolgok felett, amikről mondjuk, lehet, hogy nem ártana tudni (például, hogy honnan is tudtuk, hogy oda hogyan jutunk el, vagy, hogy miből következtette ezt- vagy azt ki). Nem azt mondom, hogy Sherlock Holmes-s leírások kellenek, de az biztos, hogy megakadtam az olvasás közben rajtuk.
Kijelenthetem, hogy egy kicsit jobban tetszett volna a könyv, ha nem arra készülök, hogy valami Anita Blake klónt fogok olvasni. Ugyanis főhősünk nem igazán hasonlít az előbb említett személyiségre. Talán csak annyiban, hogy Anita is valami, míg Mercy is egy vérfarkas, meg talán még az, hogy mindketten különös világban egyedül próbálnak meg helytállni, férfiak- az érdekes lények- segítsége nélkül. Aztán mindketten ott kötnek ki mégis.
Volt pár néhány mondat, amelyeknél megakadtam, mert vagy humorosak voltak, vagy csak ott- és akkor igenis helyénvalóak voltak, és jól hangzottak.
Javaslom, hogy ne úgy tekintsünk erre a könyvre, mint valami Vámpírvadászos feminista mantragyűjteményre, hanem mint egy érdekes történetre, melynek a szereplői nem teljesen emberek, viszont érzéseik, gondolkozásmódjuk és történeteik, emberekre vallanak. Mert ha így nézzük, egy kellemes kis vadállatos, bűntényes könyvecske az eredmény. És ha van tényleg folytatása, na, arra kíváncsi lennék. (Hogy lehet ezt még továbbragozni?)
Ja, és még egy költői kérdés: miért lett ilyen borító? ez egy remek kis borítója lehetne az egyik AB könyvnek, de nem ennek...szerintem
Kezdetben
, legyen, mondjuk ő az első, aki egy prérifarkas. Eredeti gondolat, hogy egy prérifarkasból csináljunk, misztikus élőlényt- erre nem hinném, hogy volt már példa. Mert hát ugye tekinthetjük megszokott fajtáknak a vérfarkasokat (pipa), manókat (pipa), vámpírokat (pipa)- bár nem állat, mint ahogy a boszorkányok (pipa) sem. Nincsenek viszont egyszarvúak, sárkányok és még ki tudja mi minden.
"Élni legtöbbször könnyebb, mint meghalni…Ne sírj olyasmin, ami még nem következett be.”
Szóval a könyv története szerint Mercy nagyon irgalmas és Szamaritánus, mert befogad egy
szerencsétlen vérfarkast, aki csak enni és dolgozni akar, majd nem sokkal később ezt a szerencsétlent kiiktatva találja a saját verandáján. (célszerű itt megemlítenem, hogy a két esemény között eltelik kb. 2 -3 nap, az autószerelő megöl egy farkast, és hallunk egy vámpírról meg egy emberről, akik valami érdekes dologra használják a fiatal vérfarkasokat, akik ennek nem nagyon örülnek) Gondolhatnánk, hogy valami köze van az áldozatnak az újdonsült drogügyletekhez-, vagy akár (a mily véletlen) a szomszédban lakó Alfához (aki szép- ez is milyen meglepő). És aztán elkezdődik a történet, ami fordulatos, és mintegy 200 oldalon keresztül taglalódik. Ám az esemény a vége felé olyan érdekesen alakul-, amire én sem gondoltam volna, ahogy más sem.
A könyv vége felé tűnt fel először, hogy vagy felületesen olvasok, vagy az írónő elsiklik bizonyos dolgok felett, amikről mondjuk, lehet, hogy nem ártana tudni (például, hogy honnan is tudtuk, hogy oda hogyan jutunk el, vagy, hogy miből következtette ezt- vagy azt ki). Nem azt mondom, hogy Sherlock Holmes-s leírások kellenek, de az biztos, hogy megakadtam az olvasás közben rajtuk.
Kijelenthetem, hogy egy kicsit jobban tetszett volna a könyv, ha nem arra készülök, hogy valami Anita Blake klónt fogok olvasni. Ugyanis főhősünk nem igazán hasonlít az előbb említett személyiségre. Talán csak annyiban, hogy Anita is valami, míg Mercy is egy vérfarkas, meg talán még az, hogy mindketten különös világban egyedül próbálnak meg helytállni, férfiak- az érdekes lények- segítsége nélkül. Aztán mindketten ott kötnek ki mégis.
Volt pár néhány mondat, amelyeknél megakadtam, mert vagy humorosak voltak, vagy csak ott- és akkor igenis helyénvalóak voltak, és jól hangzottak.
„- Mi történt a karoddal?
- Eszembe jutott Jesse módszere az igazmondással kapcsolatban, és azt feleltem: Egy vérfarkas nekidobott egy halom faládának, miközben egy fiatal lányt próbáltam kimenteni egy gonosz boszorkány és egy drogbáró karmai közül.
- Hahaha-, válaszolta Tony pontosan ugyanolyan hangsúllyal, mint én.- Nagyon ciki lehet, ha nem akarod elmondani.
- Nos,- gondolkoztam el- lehet, hogy a drogbáró egy kicsit erős. És talán meg kellett volna említenem a lány jóképű szexi apját. Mit gondolsz?"
Javaslom, hogy ne úgy tekintsünk erre a könyvre, mint valami Vámpírvadászos feminista mantragyűjteményre, hanem mint egy érdekes történetre, melynek a szereplői nem teljesen emberek, viszont érzéseik, gondolkozásmódjuk és történeteik, emberekre vallanak. Mert ha így nézzük, egy kellemes kis vadállatos, bűntényes könyvecske az eredmény. És ha van tényleg folytatása, na, arra kíváncsi lennék. (Hogy lehet ezt még továbbragozni?)
Ja, és még egy költői kérdés: miért lett ilyen borító? ez egy remek kis borítója lehetne az egyik AB könyvnek, de nem ennek...szerintem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése