Az Ajtó

3/12 Várólista csökkentés

Mit is írhatnék olyat, amivel nem lövöm le a poént?

Hogy mit vártam, nem is tudom. Hogy mit kaptam, azt sem nagyon.

Oka van annak, ha ennyien olvassák Szabó Magdát. Én olvastam tőle egyszer is, az Abigélt, anno általános iskolás koromban, nem is nagyon emlékszem már rá. Nem emlékeztem, hogy ennyi a hosszú mondat. Hogy párbeszéd nem igen, ellenben gondolati szájharc mennyi is van.

A történet egy kis szelet az írónő életéből. Ami akarva- akaratlanul, de összefonódott a háztartás vezetésében segítő Emerencével. Ahogy Emerenc belépett az életbe, jött vele minden járulékos dolog, ami vagy hideg zuhany, vagy kellemes meglepetés, vagy egy kutya, vagy legyen kilenc macska.

Hogy hogyan is éltek ők, egészen z egyikük haláláig (na vajon?), az van leírva az Ajtóban.

Gondolkodhatnék- e azon, mint annyiszor tettem, hogy végeredményben igaza van-e Emerencnek, hogy úgy éli az életét, ahogy. Hogy miért, és mikor nem enged bele senkit. Hogy mennyit visel el, és miért cserébe. Hogy mennyit tűrnek el tőle. És csak így tovább.

De, nem gondolkozom (ezen legalábbis).

Hogy könnyű volt- e olvasni a hosszú mondatok ellenér: igen. Hogy unalmas volt- e a történet: nem. Hogy veszek- e még Szabó Magdát a kezembe: igen, és hogy vajon most akkor tetszett e vagy sem: fogalmam sincs.